Nem mostanában kezdtem el ezt a cikk sorozatot, azonban valahogy nehezen jutottam el a folytatásig. Ebben a bejegyzésben azonban tovább elemezzük a 10 testet, pontosabban az elme három fő funkciója közül az elsőt, vagyis a negatív elmét. De bevezetésként nézzük át először is az elme felépítését.

Yogi Bhajan nagyon sokat tanított az elméről és annak felépítéséről. Az elme felépítésében három fő elmefunkciót különböztetünk meg. Ez azt jelenti, hogy elménkkel háromféleképpen reagálhatunk egy helyzetre: negatívan, pozitívan és semlegesen. A jógik célja azonban az, hogy mindegyiket egyensúlyba hozzák, hogy mind a három erős és kiegyensúlyozott legyen!

Az elme fő funkciói:

  • A negatív elme: fő feladata a túlélés, a védelem. Reagál. Kutatja a veszélyeket, igyekszik megóvni mindentől, különösen a pusztító erőktől – és nagyon érzékeny a fájdalomra. De ahhoz, hogy meglássuk az esetleges buktatókat az életben, nagyon is szükségünk van rá!
  • A pozitív elme: aktív, cselekvő, azt keresi, hogyan tudja a dolgokat használni. Ez az elme nagyon konstruktív, ez által tudjuk megtörténté tenni a dolgokat, ez által tudunk alkotni és létrehozni. A haladás és előrelépés irányába terel. Mindenben és mindenkiben meglátja a jót. Ahhoz, hogy valamit alkossunk, létrehozzunk, szükségünk lesz az elme ezen részére!
  • A semleges elme: nem reagál, képes meglátni a dolgok kesze-kuszaságában a valóságot! Nem ragaszkodik semmihez. Ő a karmester, aki túllát mindenen. Meglátja a dolgok pozitív és negatív oldalát, egyensúlyba hozza azokat, és megüzeni a fejlődésed érdekében legfontosabb lépést. Ő az, aki a semlegességért felel, és így belső nyugalom kialakításában nagy szerepe van.

És most az elmével kapcsolatos első bejegyzésben nézzük részletesebben a negatív elmét, vagyis a 10 test közül a második testet.

Negatív Elme

Kulcsmondata:  A kötődés iránti vágy

Fő kérdései: Kalkulálok-e a veszéllyel egy adott helyzetben? Fel tudom mérni az életemben előforduló veszélyeket?

A második a 10 test közül negatív elme. A negatív elmétől sokan tartunk, pedig nagyon is szükséges és helyénvaló a mindennapokban, hiszen védelemre szükségünk van. Segít egyfajta formát adni a lélektestünknek – hiszen a földi, fizikai síkon szükség van a határaink megtartására.

Ha a negatív elménk erős és kiegyensúlyozott, akkor a kötődés iránti vágy legmagasabb formáját éljük, vagyis az isteni lényünkkel való kapcsolódásunk áll mindenek felett. Ez nemcsak egy belső vezetettséget ad, de türelmet is hoz mindennapjainkba. E mellett képesek vagyunk megfelelően kiszámítani a veszélyforrásokat is, megfelelően kalkulálunk az esetleges veszéllyel, így a dolgok nem okoznak meglepetést, elégedettséget érezhetünk.

Ha a negatív elme gyenge, akkor az képes eluralkodni rajtunk, képes mindenben a veszélyt látni, állandóan ítélkezni. Ha nem tudunk szabadulni negatív gondolatunk sokaságától, akkor tudhatjuk, hogy az elme ezen funkciója  vette át az irányítást. Ilyenkor nemhogy semlegességben nem tudunk lenni, de pozitív módon sem tudunk cselekedni. Érdemes ilyenkor ezért kimondottan a másik aspektust erősítenünk, a pozitív oldalt, és pl. olyan mantrákat hallgatni, amik a pozitív elmét erősítik, vagy olyan meditációkat végezni, amik semlegességünket. Ilyenkor a kötődés iránti vágyunk helytelen: inkább kötődünk külső dolgokhoz, vagy kapcsolatokhoz, a helyett, hogy a saját Valód Énünkkel való kapcsolatot erősítenénk. Ekkor gyakran válunk befolyásolhatóvá, és nehéz megtartani határainkat és középpontban maradni.

Mit tudunk tanulni tőle?

A kötődés fontos, de annak helyén kezelése még fontosabb. A lélekkel való kapcsolódásunkat semmilyen külső dolog nem helyettesítheti. A tiszta kapcsolatok alapja az, ha először saját magunkhoz tudunk kapcsolódni. Önmagunk védelmében érdemes felállítani határainkat, hogy elégedettséget érezzünk a mindennapjainkban, de a túlságosan erős védelmezés is kibillent az egyensúlyból.

Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire.

 

10 test a jógában sorozat:

A 10 TEST ALAPJAI

10 TEST A KUNDALINI JÓGÁBAN // LÉLEKTEST

10 TEST A JÓGÁBAN // POZITÍV ELME

10 TEST A JÓGÁBAN // SEMLEGES ELME

10 TEST A JÓGÁBAN // FIZIKAI TEST

10 TEST A JÓGÁBAN // A FÉNYÍV

10 TEST A JÓGÁBAN // AZ AURA

10 TEST A JÓGÁBAN // A PRÁNATEST

10 TEST A JÓGÁBAN // A FINOMTEST