Havi numerológia

Augusztusi numerológia / Elengedés, gyógyulás, emelkedés

zsneskuvo-1296

Augusztus hónapja az érzelmi gyógyulás és a környezetünk felé kialakított mély érzékenység ideje.

A gyógyulás most különösen a szív és a tüdő meridiánjait érinti, ahogy a 8-as duplán jelenik meg e hónap szív kalkulációjában (a 8-as hónap szívszáma + a 8-as a hónap ajándékszám is). A dupla 8-as augusztusban olyan erőt jelent, amivel mindenképpen számolnunk kell, hiszen 2017 összkalkulációja a 10-es, vagyis a „Mindent vagy semmit”.

A gyógyulás lehetősége az életterületeinket nézve elsősorban a személyes erő területét érinti és azt, hogy hogyan érzékeljük ezt az erőt: hatékonynak érezzük-e magunkat, vagy akadályokat, blokkokat és megsemmisülést érzünk-e. Ez utóbbit akkor csíphetjük nyakon, ha meglátjuk, hogy az adott életterületen nem áramlik eléggé a szeretet, a kreatív lehetőségek, a pénz vagy az egészség.

Nagy valószínűséggel érezhetünk most megakadást, ellenállást az emberek vagy a környezetünk felé, ahogy a tudatalatti elménk elengedi a régi sérelmeinket és feltárja az eddigi mintáinkat. De ha nem nézel rá ezen témákra, hogyan is tudnád meggyógyítani őket? „Fedd fel és gyógyítsd meg!” lehetne e hónap mottója, hiszen most könnyen kibillenhetünk érzelmileg, ahogy életünk azon fájdalmas emlékei, amik eddigi keseredettségünket okozták, előtörnek memóriánkból.

Augusztusban most mindezzel egy időben hatalmas lehetőséget kapunk a transzformációra is, ahogy a 18-as szám megjelenik az alap kalkulációban (a hónap alapja a 8 + az évé a 10-es). Ez hatással lesz a kapcsolatainkra, és lehetővé teszi, hogy megszabaduljunk a karmikus minták befolyásolásától, amik életeken át fogva tartottak eddig.  A 18-as szám egyben életciklus szám is, fordulópontot és új lehetőségeket jelöl, amik itt vannak már egy karnyújtásnyira –  szeptember nincs is már oly messze!

6 olyan nap van augusztusban, amikor még “repülni is megtanulhatsz”, kezeld ezeket a napokat és az emberekkel való kapcsolataidat ilyenkor különösen könnyedén: 8-án, 10-én, 19-én, 26-án és 28-án. A következő lépésed pedig legyen megoldás orientált, erre van néhány lehetőséged: A 8-as szám a levegő elemet képviseli, így most legyél különösen aktív, hogy a szív és a tüdő területe szabaddá válhasson.

„Keverd össze” – lehetne e hónap másik mottója. Ne csak gyalogold le a megszokott néhány km-t, de találj új módokat is, amiket eddigi tevékenységeiddel vegyíthetsz. A közösségi kapcsolódás különösen fontos ez időben, erre van egy nagyszerű nemzetközi oldal a meetup.com, ami különféle tevékenységeket gyűjt össze, pl. az intenzív erdei kirándulástól a városi sétáig mindent. De léteznek csoportok az otthon ülősebb anyák számára, és számos vicces dolog is. Nyisd ki az ablakot, és engedj be egy kis friss levegőt életedbe!

Néha, a legnagyobb fájdalmunkban úgy érezhetjük, hogy valaki más vállán kell kisírni magunkat, és van, amikor szeretteink feltétel nélkül ott állnak mellettünk. Néha azonban azt érezzük, hogy senki sincs körülöttünk, egyedül vagyunk mindennel, és ez nagyon tud fájni. Augusztusban törődjünk azzal, hogy megtartsuk az „egyedüllét” terét és áthidaljuk a fájdalom szakadékát, most szükségünk lehet rá.

A kundalíni jóga hagyományában az egyik legértékesebb – és sokszor figyelmen kívül hagyott – meditáció a Tratakum meditáció. Ehhez egy Yogi Bhajan képet használunk, ami mély meditatív állapotban készült róla. Ha van egy megfelelő másolatod a fotóról, akkor valóban érezheted azt az energiát, ami kiárad a képből. Tedd az oltárodra a bekeretezett Tratakum fotót, tegyél elé egy gyertyát, helyezkedj el nyugodt testhelyzetben, és nézz Yogi Bhajan szemébe, így közvetlenül csatlakozhatsz az Arany Láncolathoz.

Az Arany Láncolat a kundalíni jóga felemelkedett mestereinek láncolata. Honnan kaphatnál jobb helyről támogatást? Ki más lehetne ott veled heti 7 nap 24 órájában, esőben és napsütésben mindenféle konzultációs díj nélkül, mint az eddigi mesterek? 🙂

Fektess energiát magadba, legyen meg a gyakorlásod. Add meg magadnak az esélyt, és tudd, hogy a támogatás, a vezetés, az áldás és a szeretet mindig ott van számodra.

Ahogy ezt az előrejelzést írom, és kutatok az emlékeimben, eszembe jutottak az új-mexikói nyarak, amikor annak idején Yogi Bhajan női táborokat tartott. Azok voltak aztán az régi jó idők, amikor összegyűltünk a késő délutáni előadásokra.

Az előadások témái az egészség, a jóga, a kapcsolatok, a táplálkozás, és az aktuális események széles skáláján mozgott, egyik nap még a más bolygókon való életekről is szó volt. Igen, ott ültünk teljesen elbűvölve, ahogy kifejtette az életformák egyéb típusait az egyes bolygókon, néha még a bolygó nevét is megadva és leírva a tevékenységüket. Mindebből a példából az ragadt meg számomra, amikor egy olyan bolygóról beszélt, ahol: „Az élet egy szempillantás alatt kezdődik el és ér véget.” Ez teljesen ledöbbentett és egyszerre ámulatba isejtett. Először kicsit ijesztőnek tűnt, majd azt gondoltam: „Wow, a hely, ahol folyamatosan lehetőséged van az újrakezdésre!” – ez a friss kezdet, ami csak egy karnyújtásnyira van.”

Ez augusztus rejtett ajándéka: a lehetőség, hogy a hamvainkból újraéledjünk, hátrahagyva a múltat és elkezdve az újat.

Bizonyára nem gondolnád, hogy Yogi Bhajant és Dave Ghrol-t egy lapon említeném, és mégis, csodálatos idők ezek. Ehhez a transzformatív élményhez még egy dalt is megosztok veled, a „Times Like These”-t. A kedvenc sorom sorom a szövegből:

“I’m a new day rising, I’m a brand new sky to hang the stars upon tonight.”

„Új napot nyitok, új ég vagyok, amin a csillagok ma este ragyognak.”

 

El tudod hinni,  hogy gyönyörűen, szenvedéllyel és vitalitással telve ezen időkben megtanulj újra élni és szeretni?

Ez az augusztus hó barátaim, lehetőség arra, hogy a régi és sérült meghaljon és feltámadjon helyette egy fényes, ragyogó, látványos, felfrissült én. Ehhez, csak el kell engedned a régi ellenállásokat, az ítélkezést és a fájdalmat. Engedd el, hogy legyen tere az újnak, az új frekvenciának, hogy beléphessenek a csodák az életedbe.

A 8-as szám gyógyító energia, és annak érdekében, hogy minden lehetséges gyógyulási alternatívát szóba hozzunk, két Bach-virág esszenciát is ajánlok most neked, ami segíthet. A mustár és a fenyő esszenciát az ivóvizedhez is hozzá adhatod. A mustár segít a bánat elengedésében, a fenyő pedig eloszlatja azt az érzést, hogy amit egy elhúzódott konfliktus okozhat.

“Now is the time, and the time is now.” August is going to catch your attention one way or another, so why not get the jump start on it by being pro-active for your higher self?

“Most van itt az idő, és az idő most van!”

Augusztus bizonyára megragadja a figyelmedet ilyen vagy olyan módon, szóval miért is ne kezdenéd egy olyan ugrással, ami közelebb hoz a Valódi Önmagadhoz?

A saját rezgésszintedet emelése az egy legközvetlenebb módja annak, hogy segíts a bolygón, és ezáltal a saját gyógyítóddá is válj, és közben ne feledd, mindannyian együtt járjuk ezt az utat, hazafele tartva. Sat Nam.

Írta: Nam Hari Kaur, forrás, fordította: Domján Mia (satnamjoga.hu)

Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire.

Fotó: Charlottefoto

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply