Lélek

Az életet választom! – Részlet egy cukorfüggő naplójából

Írta: Kormos Évi Pavanjeet Kaur, forrás: Szupervumen

Ismét úgy döntöttem, hogy tavaszi tisztítókúra gyanánt 40 napra kiiktatom a cukrot az étrendemből. Igen, ismét. Nem először és talán nem is utoljára. Most viszont elhatároztam, hogy naplót írok róla. Egy naplót, ami talán nem csak az én történetem, hanem a tiéd is. Amiben magadra ismerhetsz, amiből erőt meríthetsz, ami támogathat és ami segít abban, hogy elfogadd magad és meglásd a nehézségeidben a lehetőséget!

Cukorfüggő vagyok, amióta az eszemet tudom. Már kiskoromban is az motivált az iskolai ebéd elfogyasztásában, hogy a végén ott a desszert, a kedvenc ételem a kakaós csiga volt és utáltam, ha az öcsémmel osztozkodni kellett valamilyen édességen.

Hogy ez probléma lenne, azt sokáig nem gondoltam. Egyetemi éveim elején kezdtem gyanakodni, amikor a legjobb barátnőmmel a partykról hazafelé menet rendre betértünk valamelyik éjjel-nappaliba és az összes maradék pénzünkön édességet vettünk, majd degeszre ettük magunkat lefekvés előtt. Ez akkor viccesnek tűnt, jó móka volt, amivel feltettük a pontot az i-re és megkoronáztuk az áttáncolt éjszakát.

Nem sokkal rá beültem egy előadásra, ami az evészavarokról szólt, bulímiáról, anorexiáról és majd kiestem a padból attól, amit hallottam! Ajjajj, de hisz ez a fickó rólam beszél, pont azt mondja el, amit én is csinálok…! Ez elég sokkoló volt és nem is igen tudtam mihez kezdeni. Csak annyi változott, hogy most már lelkiismeretfurdalásom is volt miatta, azt gondoltam, hogy velem valami nagyon nagy gáz van, amit semmiképp sem láthatnak meg rajtam mások.

Lett hát egy titkom. A lelkemben megjelent a szégyen érzése, az, hogy nem vagyok “ok”. Azt hiszem, nincs annál nagyobb métely az ember számára, mint amikor azt érzi, hogy nem jó úgy, ahogy van.

Onnantól kezdve ugyanis vagy Te és van a Mindenkimás, aminek te nem vagy a része, nem tartozol oda, ki vagy rekesztve. S bár ez az egész csak a te fejedben történik, mit sem változtat a helyzeten: rettentő magányos leszel. A titkod súlya a kilók számában is megmutatkozik, amikkel védőbástyát építesz magad köré, hogy egyrészt fedezd sérülékenységedet, másrészt, hogy távol tarts magadtól mindenkit, hisz te így nem vagy méltó mások szeretetére.

Mégsem élhetsz szeretet nélkül, valami kis törődés neked is jár, valamivel muszáj a saját kedvedbe járnod: mondjuk egy kis csokival. Ha vigaszra van szükséged, eszel egy csokit. Ha megjutalmaznád magad valamivel,  egyértelmű, mi legyen az: csoki.  Ha feszült vagy, majszolsz egy kis csokit. Ha büntetést érdemelsz, mert nem voltál elég ilyen, vagy olyan, hülyére zabálod magad csokival….a sor a végtelenségig folytatható. Mert, mindegy, milyen szertől vagy függő, a lényeg, hogy a cucc mindenre gyógyszer, de semmire sem megoldás.

Pillanatnyi enyhülés, illékony kielégülés, röpke öröm, de az ár, amit fizetsz érte nagyon magas: szégyen, bűntudat, önostorozás, elszigetelődés, a saját tested elutasítása…
És, még, ha fel is ismered ezt az ördögi kört, nincs belőle kiút, mert ezt az egyetlen megoldási stratégiát ismered. Valamikor a legelején ezt találtad ki magadnak, hogy túléld, hogy elbírd, hogy elviselhetővé tedd önmagad számára az elviselhetetlent. Milyen jó, hogy legalább ebbe bele tudtál kapaszkodni, hiszen enélkül most talán már itt sem lennél!

De mostanra rájöttél, hogy hosszútávon valójában csak pusztítod magad, lassú mérget csepegtetsz az ereidbe, s ha nem csinálsz valamit, előbb-utóbb kiírod magad a sorozatból. Vagy a tested adja fel, vagy a lelked.
Ha valaha eljutottál eddig a felismerésig, ha eleget szenvedtél és egyszer is megszólalt benned a hang: “elég ebből, mást akarok!”, akkor nyert ügyed van!

Nem mondom, hogy könnyű lesz az út, sem azt, hogy gyorsan fog menni, de azt bizton állíthatom, hogy életed legizgalmasabb és legszebb utazása lesz!

Van az a pillanat, amit a lélek sötét éjszakájának is szoktak hívni. Hát én annak idején, mikor  ezt először hallottam, annyira misztikusnak találtam, hogy mindenképpen meg akartam tudni, mi az. Éreztem a hívását, húzott maga felé és én alá akartam benne merülni.
Aztán amikor rám köszöntött, kiveszett belőle minden misztikum, s csak a rettenet maradt, az élet elviselhetetlensége és a totális reménytelenség. Akkoriban már minden alkalommal erőt kellett venni magamon, hogy ne ugorjak a vonat elé. Egy nap valaki gyorsabb volt nálam és megtette: beugrott a vonat elé, amin éppen utaztam.

Ott valami átfordult bennem. Rettenetesen megrázott és felkavart, ugyanakkor azt is éreztem, hogy ettől a valakitől életem legnagyobb leckéjét kaptam: ha értelmetlennek is tűnik az élet, eldobni éppen olyan értelmetlen! Amíg élek, addig legalább van esély a változtatásra! Akkor megértettem, hogy az életem egy lehetőség és nem tévedésből vagyok itt. Nem hiba vagyok a rendszerben, hanem kreatív potenciál, ami bármivé fejlődhet.

Aznap új élet kezdődött. Élet, ami csodákkal és ajándékokkal teli, ami túlmutat azon, hogy mi jó és mi rossz, amiben megbékélés van, elfogadás és mindenekfelett sok-sok-sok szeretet!
S ahogy az én történetem, a tied is, a happy end rád is vár, ha igazán akarod…!

Te tudod, hogy mi a Te függőséged? Velünk tartasz, hogy megtudd, megvizsgáld, feloldd és egy szabadabb életet élj Te is?

Írta: Kormos Évi Pavanjeet Kaur, forrás: Szupervumen

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply



shares