Micsoda év volt! Éppen csak a Lélek nem sérült a felfordulás és zűrzavar közepette. Miért? A 9-es szám, amely az Univerzális Ciklus szám az egész 2016-os év folyamán, elhozta a tisztulás, befejezés és elengedés hullámait. Ez nem azt jelentette, hogy lenni, hanem azt, hogy menni, menni, menni.

2016 egyik legnehezebb aspektusa, hogy az emberek azzal foglalkoznak, hogy nincsenek abban az irányító helyzetben, amit korábban éreztek. Ez rengeteg dühöt, frusztrációt generált a jelenlegi kulturális klímában.

Éppen, ahogy most ezt írom, kuncogok magamban, mivel a gyepet ápoló személyzet elindította odakint hangos fűnyíróját. Az azonnali reakcióm erre ez volt: “Hogy tehetitek ezt? Nem kellene itt lennetek keddig. Zavarjátok a békémet és nyugalmamat. Nem látjátok, hogy fontos munkám van itt?” Aztán, amikor kissé már lenyugtattam magam, és ráhangolódtam a Semleges Elmémre, megértettem, hogy Isten miért találta fel az Ipodot és a fülhallgatót. Probléma megoldva.

December hónap játékos kreativitást igényel, annak érdekében, hogy meglássuk a fától az erdőt, ahogy a mondás tartja. A hármas szám (december 1+2=3) az egyik legérzelmesebb hónap. Amikor fent van, akkor valóban fent van, és amikor lent van, akkor a dolgok lehangolónak, és depresszívnek tűnhetnek.

A legjobb karácsonyi ajándék, amit magadnak adhatsz ebben az évben az a napi 11 perces Sat krija egész december hónapban. A hármas szám a Köldökpont, és az erős harmadik csakra alapvető fontosságú, hogy ne inogjunk meg a Földön az ebben az időszakban jelenlévő érzelmi hullámok hatására.

A növekvő érzés miatt, hogy nem vagyunk irányításban, és a szorongás miatt, amit ez okoz, sok ember fogja úgy érezni, hogy jogában áll “kijelentkezni”. Az alkohol, és az egyes helyeken újonnan legalizált “fű” iparágba is rekord nyereség fog befolyni ebben az ünnepi szezonban. Légy különösen óvatos vezetés közben, mert néhányan – szó szerint – nem látnak.

Nézzünk megoldásokat azok számára, akik “Megoldani és Elengedni” szeretnének közülünk, amit tennünk is kell a befejezés, “Hozzáértés és Rejtély” e kilences évében. Részben azért alakul úgy, hogy mindenki szenved az életében, mert az emberek nem ismerik a saját Mester számukat. A Mester szám a születési hónapod száma, és azért kellett ide jönnöd, hogy urald, és dolgozz rajta ebben az életben. Ez nem mindig könnyű, főleg azért, mert ez az a rész, ami összekapcsol minket másokkal. Ez az, hol kutyaszorítóban érezzük magunkat, hogy úgy mondjam, amikor a dolgok nem működnek jól a körülöttünk lévőkkel.

Mester Szám Videó Ajándék Nam Hari Kaur-tól (angolul tudóknak): Különleges ünnepi üdvözletként készítettem egy videót, amely elmagyarázza a Mester számod elsődleges kérdéseit, amit meg kell oldanod, amíg befejezed ezt az évet.

Az érzelmi zűrzavarok közepette akad azért valami jó dolog is. December szívszáma a 10-es, és 2017 összszáma is a 10. Néha a düh és a frusztráció bizonyos szintje képes eléggé felkavarni a dolgokat ahhoz, hogy meglássuk, hogy hol nem működik az életünk és miért. A 10-es szám a teljesítményhez kötődik, és a világban betöltött helyünkhöz. Éreztél már visszatartó erőt, miközben szíved mélyén tudtad, hogy sokkal többre vagy képes?

A válasz bizonyára az, hogy „Igen!”. Most van itt az ideje, hogy megvizsgáld, hogy hol lesz a következő inspirációd helyszíne. Netalántán a környezetedben és az emelkedő tudatosságban az egészségesebb bolygóért és állatvilágért? Csak írd be a Google-ba: Hogyan tudok most segíteni a bolygónak? ? (“How can I help the planet now?”) És nézd meg, mi jön fel.

Beléptünk egy olyan időbe, ami mindannyiunktól azt igényli valamilyen módon, hogy részt vegyünk egy boldogabb és egészségesebb világ megteremtésében.

December 12-es száma az integrációt szimbolizálja, hasonlóan Artúr királyhoz és a kerekasztalt körbeülő lovagokhoz. Artúr király meghívta az összes urat, nemest, herceget, hogy egy tudatos közösséget alkotva kerekasztalt üljenek, hogy tartós békét hozzanak a Földre.

Ez az egyetlen módja annak, ahogyan átmehetünk az előttünk álló időszakon, mert az integráció hiánya csak haragot és lázadást szül.

A következő év azoknak lesz szerencsés, akik kellő energiával és tudatossággal rendelkeznek, hogy alkalmazkodjanak és áramlásban maradjanak a változó időkben. A 2017-es évben (2+0+1+7=10) bátorságra és lelkierőre lesz szükségünk, hogy emelkedjünk. Fél szívvel nem jutunk előre egyik életterületen sem.

A 10-es szám a „Mindent vagy semmit” száma. Ez kihívásnak, sőt, akár rémisztőnek is hangozhat, de nem a hőst és hősnőt csodáljuk mindig annyira a regényekben és a filmekben? Nem azt gondoljuk mindig magunkról:„Bárcsak én menteném meg a napot”? Nos, ez hamarosan itt lesz, úgyhogy csak élvezd az ünnepeket, és tudd, hogy van egy új oka és módja annak, hogy részt vegyél és értékelve legyél az új évben. Az angyalok rajtad tartják szemüket, fényt küldenek és a megfelelő irányba vezetnek, ahogy kibontakozik az új év.

A szeretet kollektív tudata változást hoz másoknak is. (Yogi Bhajan, 2000.01.17)

 

Írta: Nam Hari Kaur (Forrás)  Fordította: Arató Mónika és Domján Mia