Lélek

HálaHétfő #28

impossible (6)

Már a #28. HálaHétfőnknél tartunk! Ti miért vagytok hálásak most épp, ebben a pillanatban?

Én most kifejezetten az intuícióért, egyszerűen azért a tényért, hogy VAN! – mennyien nem veszik komolyan, pedig milyen hasznos! Olyan, mint egy beépített Gps, megmondja merre menj az életben, mit csinálj, csak mindig veled van, nem hagyhatod el, és még csak nem is merül le.

Ha fejleszted az intuíciódat, ha foglalkozol vele, egyszerűen, működik, és a hasznodra válik. Csak egy bökkenő lehet vele: ha nem bízol benne eléggé.

Én elég intuitív típus vagyok, és ha valamiben mégsem tudnék döntésre jutni, annak általában az a következménye, hogy kapok egy fejbekólintást fentről, hogy eddig is tudtam a választ, csak esetleg nem hittem el.

Ez történt ma is: a nyakamba vettem a várost, egy menyasszonyi ruha után kutatva. Így lehetne a címe ennek a bejegyzésnek “Az egy menyasszonyi ruha története” – is, de persze ma HálaHétfő van, és különben is, nem a tárgy, az eszköz, hanem a tanítás a lényeg, hogy adott helyzetben mit tanulunk.

Igaz, már volt otthon egy ruhám, amit az elmúlt időben vettem. Mielőtt megtaláltam, hónapokig mondogattam ezt magamban: 5 perc alatt megtalálom a tökéletes ruhát, szinte szembe jön velem. Nem kell érte küzdenem, nem kell utána futnom. És így is lett.

De aztán hallgattam valaki másra,aki azt javasolta, hogy azért nézzek még körbe.

Tehát, a mai (új) ruhát az interneten láttam, és a kép alapján megtetszett. Miért is kutatom, amikor már megvan egy hónapja a menyasszonyi ruhám, nem tudtam, de hogy meg tudjam, utána kellett járnom. Különösen akkor történnek ilyen látszólag ellentétes dolgok bennem, amikor valami régi minta megpróbál visszaszivárogni az elmémbe, de a lelkem mégsem engedi, hogy teljesen áthasson. Így egy kis ideig fennállhat a döntésképtelenség, aztán persze bebizonyosodik az igazság. Ez a régi minta az elmúlt hetekben ez volt bennem: Biztos ez az a ruha legyen, ami már megvan? Túl könnyen jött. Túl hamar találtam meg. Még csak nem is költöttem rá sokat! 🙂 Kívülről tényleg elég viccesen hangzik mindez, hogy néha mikre képes az elménk.

Először az új ruhával a ruhapróbát lemondtam – “halaszthatatlan” dolog miatt –  de még mindig ott volt az elmémben az ötlete, így gondoltam, rendben, ma megnézem, azzal semmit nem veszthetek. Így ma a nyakamba vettem a várost, végülis, itt van a közelben. De egy “véletlen” folytán rossz címre mentem. Éreztem, hogy a ruhának már csak 5% esélye van nálam. Ugyanis ha valami nehézkesen működik, akkor tudom, hogy az nem az enyém, ez nem az áramlás energiája. Tudom, hogy nem kell küzdenem ahhoz, hogy az Univerzum elküldje számomra a legjobbat, legyen akár szó ruháról vagy bármi másról. De mivel ezt megelőzően eldöntöttem, hogy megadom neki az esélyt (és elég állhatatos és kitartó vagyok, no meg a kíváncsiság is vezérelt), így hát megadtam. Kíváncsian továbbmentem az új címre.

Közel egy óra autókázás után rajtam volt a ruha. Szép. Szép, de nem igazán éreztem azt, hogy az enyém. Mégsem hamarkodtam el a döntést – fél órán nem műlik semmi, hagyom, hogy mire hazaérek, megkapjam a választ.

Így is lett. Hazaértem, felvettem a másik ruhát is, és elmosolyodtam: ez az, és eddig is ez volt AZ. Mennyi és mennyi jel volt minderre, és mégis hagytam magam. De a tanítást, hogy sokkal jobban bízzak az intuíciómban, ma megkaptam, és ezért most nagyon hálás vagyok.

Te miért vagy most éppen hálás? Sorolj fel pár dolgot, vagy mondj el egy rövid történetet! Növeljük a hála érzetét együtt!

 

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply