Ahogy a legutóbbi hírlevélben is írtam, a hála gyakorlása azért különösen jó, mert minél többször gyakoroljuk a hála érzetét, annál inkább emeljük rezgésszintünket, és haladunk a teljesség irányába. Minél inkább nagyobb bennünk a hála érzete, annál inkább válik örömtelivé életünk, és minél inkább nagyobb bennünk az öröm, annál több csodás dolgot vonzunk be életünkbe.

Én most hetente kb. hetente 2-3 alkalmat szentelek annak, hogy jobban elmélyítsem magamba a hála érzetét. Néha veszek egy-egy témát, amit úgy érzek, hogy javítanom kéne, és ilyenkor megpróbálom azt az adott témát egy másik szemszögből, a hála szemszögén át figyelni. Ilyenkor gyakran írok listát is, hogy miért vagyok hálás az adott dolognak, még ha ez eleinte nehézséget is jelent. Így képes vagyok néhány nap múlva egy teljesen más szemszögből nézni az adott, nem sokkal ezelőtt még kihívást okozó dologra.

A hétfőket azért várom különösen, mert ilyenkor veletek is megosztom mindazt, ami éppen bennem van. A legizgalmasabb számomra az, hogy sosem tudom mit fogok leírni, nincs előre adott témám, ötletem, csak hagyom, hogy átáramoljon rajtam az, aminek éppen jönnie kell. Gyakorlatilag ezt önmagában véve kreatív írásnak is nevezhetjük, hálával fűszerezve.

Az elmúlt napjaimban a numerológiai elemzések játszották főszerepet. Mivel elég sokan kértetek tőlem ilyen elemzést az elmúlt időben, így meglehetősen sokat foglalatoskodom vele. Ahogy egyre jobban belemegyek e témába, egyre jobban nyűgöz le a jógikus tudomány mélysége. Habár sokan kétkedve fogadják, a számok világa sokat elárul rólunk, évezredek megfigyelése és a jógik tudatossága áll mögötte, s azt tartják, hogy a Tantrikus Numerológia van olyan ősi, mint maga a Teremtés. Mindenesetre az ön- és emberismeretre mindenképpen egy nagyon hasznos eszköz, s én a mai napomat visszatekintve egyszerűen azért vagyok hálás, hogy ezt csinálhatom. Mondatról mondatra fedezek fel olyan mélységeket és összefüggéseket, amiket eddig lehet, hogy láttam, éreztem, de nem biztos, hogy teljes mértékben tudatosítottam. És miközben mások elemzését írom, magamról is rengeteget tanulok.

A legfontosabb, amit most a készülő elemzések alapján mondani tudok, és a mai nap folyamán bennem lüktetett, az az, hogy az önismeret útján az a nagyon fontos, hogy ne csak a fénnyel teli, pozitív tulajdonságainkat merjük kiemelni, hanem merjünk szembenézni a saját, sötét oldalunkkal is. Mindannyiunkban megvan a sötét és világos oldal egyaránt, mint ahogy a férfi és női oldal is. Először meg kell látnunk ezeket az oldalakat, a polaritásainkat, ahhoz, hogy idővel integrálni tudjuk mindkét oldalt. Ha ezt nem tesszük, akkor átengedjük a tudatalattinak az irányítást. Csak azt fogjuk érezni, hogy tudatosan tudjuk mi a jó, a fény felé szeretnénk menni, jók szeretnénk lenni, de valami visszatart, és nem fogjuk tudni megmagyarázni, hogy mi. Pontosan az, hogy a sötét oldalunkat nem ismertük fel, nem fogadtuk el, és nem integráltuk.

Sőt, sokszor annyira mélyre nyomjuk, vagy oly nagy bennünk a félelem szembenézni vele, hogy eleinte nem is engedjük, hogy az a felszínre jöjjön. Még azt sem engedjük meg magunknak, hogy meglássuk. Pedig elég, ha megfigyeljük a családunkat. Figyeld meg a szüleidet, nagyszüleidet, nagynénédet, nagybátyádat, testvéreidet, és csinálj egy listát, hogy mik az ő jellemzőik. Majd emeld ki ebből a felsorolásból azt, mely jellemzőket akarsz a magadénak tudni, s melyeket nem. S figyeld meg, hogy melyik milyen mértékben van benned jelen, de mindkét oldalt. Figyeld meg, hogy mire mondod azt, hogy te soha…, hogy hol van a legnagyobb ellenállás benned. Vajon ez mit jelez? Talán erősen próbálod elnyomni az adott jellemzőt magadban, de lehet, hogy a tudatalattid mélyén mégis ott lapul? Csak te tudsz magadnak választ adni arra, hogy melyiket integráltad, és melyiket nem, de valószínű, hogy meglepő dolgokat találsz majd.

Szóval, én ma elsősorban azért vagyok hálás, hogy ma is tanulhattam valami nagyszerűt tőletek, általatok. ♥ A többi felsorolásomat pedig itt, a facebook csoportban találjátok

Te miért vagy hálás most ebben a pillanatban? Sorolj fel néhány dolgot, vagy mondj el egy rövid történetet!