Interjúnk harmadik részében a Mirabai Ceiba zenészpárosa, Gely (Angelica) és Markus, arról beszélnek, hogyan tud két teljesen különböző ember harmóniában együtt élni, hogy a látszólagos hátrányok és nehézségek valójában mekkora előnyt jelenthetnek, s mindezt hogyan integráltálták a zenéjükbe.

Sat Nam Jóga: Olyan gyönyörű az utatok, köszönjük, hogy megosztottátok ezt velünk. Nagyon jó ilyet hallani. Említettétek, hogy több különböző nyelven beszéltek, és hogy multikulturális családból jöttök és a kundalini jógának is és az ősi amerikai hagyománynak is hatása van nemcsak a zenétekre, hanem a mindennapi életetekre is. Mondanátok erről többet, mert ez nem annyira gyakori?

Gely: Maga a találkozásunk is egy nagy kaland volt. Az is, hogy megtanuljunk együtt élni, és hogy megértsük egymást. Mivel a mexikói és a német, európai kultúra teljesen különböző. Először is meg kellett tanulnunk a nyelveket, hogy tudjunk beszélgetni, ehhez időre volt szükség. De ezek nagyon hamar megoldódtak, mint ahogy a zene is velünk volt az elejétől. Tehát meg kellett tanulnunk egy közös nyelvet beszélni a zenével és egymással is a mindennapi életben. És ez évekbe telt. Úgy értem, ez az, ahol a kapcsolatunk kezdett érdekessé válni. Sok együtt töltött év eltelt, mire elkezdtük megtalálni a közös utat, a potenciált ebben a párosításban és azt, hogy ezt hogyan tudjuk használni. Mert persze még akkor is, ha az első találkozáskor megvan a ráérzés a kapcsolatban rejlő lehetőségekre, és mindez látható is az első években, időbe telik, mire valóban minden a helyére kerül.

Ez mind nagyon sok belső munkát igényel. Ez az oka annak, hogy a mostani modern társadalomban nagyon sok kapcsolat olyan gyorsan véget ér. Mert a mai világban elfeledkezünk arról, hogy idő kell ahhoz, hogy összeérjünk és együtt építsünk fel valamit… hogy éretté váljunk, nemcsak mint egyének, hanem a kapcsolataink is.

Mindig is gazdagított bennünket, hogy amellett, hogy vannak közös dolgaink, különböző országból és kultúrából származunk, és más különbségek is valójában segítették az életutunkat. Például a horoszkópjainkra gyakran azt mondják, hogy mi egyáltalán nem illünk egymáshoz. De ezek mind attól függnek, hogy milyen nézőpontból tekintünk a dolgokra, vagy attól, hogyan használjuk azokat energiaáramlásokat, amelyek kívülről olybá tűnnek, mintha nem illenének össze. Ezeket az ellentéteket lehet úgy is nézni, hogy kiegészítik egymást, amit az egyik tud, azt a másiknak nem kell csinálnia. Ha azt akarod, hogy azzal a másik is rendelkezzen, akkor az is rendben van. De ha rájössz, hogy oké, ezzel én nem rendelkezem, és így talán együtt kiegészíthetjük egymást, akkor könnyebb lesz. Mert én soha nem leszek képes azokat megtenni, amit a másik tud, és ez igaz fordítva is, így is lehet együttműködni. Olyan ez, mintha ez létrehozna egy harmadik személyt a kapcsolatban, egy alkotó kapcsolatban is. Ehhez még az sem kell, hogy különböző kultúrákból jöjjünk,  mert két különböző ember az két különböző ember.

Markus: És itt jön be az inspiráció kérdése. A kundalini jóga és az ősi amerikai kultúrák keveredése. A Mirabai Ceiba-nak mindig is megvolt ez a szemlélete, soha nem akartunk csak a kundalini jógából meríteni. A mi esetünkben, ahogy azt korábban említettem, mi nem követjük csak a vallásos vagy a hagyományos útját a kundalini jógának. Azt hiszem, ez egy fontos dolog velünk kapcsolatban, hogy mi mindig is a világokok közötti utazók voltunk.

Ami bennünket inspirál a kundalini jógából az Yogi Bhajan üzenete az egységről, a közösségről és a lázadásról. Ezt az üzenetét sokan elfelejtik. Yogi Bhajan maga is lázadó volt. Indiában nagyon sok dolgot ellenzett, és ezért sokan nem szerették azt, amit csinált. Mostanra viszont mély tisztelet övezi a személyét, de úgy gondolom, nem ez az, ami bennünket megmozgat. Ami bennünket ebből leginkább érdekel az a világot átölelő közösség építése, kialakítása.

Ha megnézzük, például Angelikát, az édesapja német, az édesanyja mexikói, és ő Arizonában született. Születésekor mintegy tíz kundalini jógini énekelt mantrákat, és az édesanyja révén magában hordozza a mexikói őshonos kultúrát is. Ezek a vérben és a génjeiben vannak. Tehát egy hatalmas világ van egyetlen emberben, megannyi hatás és befolyás. S ezeket mind próbáljuk beépíteni a zenénkbe is. Úgy érezzük, hogy ezek a különbözőségek, a különböző nyelvek, mind gazdagabbá tesznek bennünket. A gyerekeink 3 különböző nyelven beszélnek, sokat utaznak, és sok helyen otthon érzik magukat a világban. Ez mind az, ami mi vagyunk, és ez mind tükröződik a zenénkben. Amiben mindezek  összekapcsolódnak, ahol mindez összeér az a természet és az elemek megtapasztalása.

Gely: És az ahogy erről beszélünk, a különböző országokról, vallásról, vagy nem vallásról, van valami, ami ezeken túl sokkal messzebbre mutat: a Vízöntő korról is beszélünk ezzel, hogy ez mind mit is jelent, túljutni a struktúrákon vagy kulturális korlátokon. Rájöttünk, hogy a zene valójában az a nyelv, amely mindezeket áthidalja. Mert egyesíti az embereket. A zene az a nyelv, amit mindenki beszél. Tehát az egyik nagy célunk, hogy a saját különbözőségeink és kulturáink egyesítésével valóban képesek legyünk összekapcsolódni mindenkivel. Legyen valaki jógi vagy nem jógi, vagy bármi más. Csak egyszerűen összekapcsolni az embereket.

Kövesd a jövő heti posztunkat, amiben folytatjuk a zenészduóval az interjúnkat.

Mirabai Ceiba ez évi magyarországi koncertjére itt tudsz jegyet vásárolni. Találkozunk a koncerten?! ?

Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire,  állandó frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a Facebook és az Instagram oldalunkon is.

Ez a cikk Domján Mia és Rattai Erzsébet közös szellemi tulajdona, átvenni, felhasználni kizárólag a szerzők engedélyével lehet.