Interjúnk 2. részében Snatam Kaur a gyermekéveiről és az őt ért kihívásokról, valamint arról mesél, hogyan tárult fel előtte az az út, ami által később mantraénekesi pályára lépett.

 

Sat Nam Jóga: Hogyan találkoztál a mantra zenékkel? Hogyan kezdted az utadat, mint mantraénekes?

Snatam Kaur:  A szüleim mindketten gyakorolták a kundalíni jógát és a szikh létformát is, ugyanakkor mindketten zenészek is voltak, így rengeteg zene volt az otthonunkban, sokat énekeltük és daloltunk, ezért a mantrák mindig is részei voltak az életemnek. Ha valaki meghalt a közösségben, speciális mantrákat énekeltünk, ha egy anya a várandósságát ünnepelte, akkor is. Minden héten összegyűltünk, és együtt énekeltünk, és persze a kundalíni jóga órák is mindig tele vannak zenével.

Sokat tanultam az édesanyámtól (Prabhu Nam Kaur), aki sok kirtant (szikhek szent énekei) énekelt otthon. A zenéhez nyúlt a kihívással teli, nehéz időkben, de boldogságban is. Jó és rossz időkben egyaránt megvolt a kapcsolata ezekkel az énekekkel, és észrevettem, hogy bármikor, amikor énekelt, mindig jobban érezte magát utána.

Ahogy az életem kezdett egyre inkább kibontakozni, a szüleim úgy döntöttek, hogy elválnak, 8 éves voltam ekkor. Az édesanyám megmaradt a szikhizmus és a kundalíni jóga útján, az édesapám viszont később úgy döntött, hogy nem követi többé.

Ebben a nehéz időszakban nagy kihívást okozott, hogy megtaláljam a saját identitásom, amire végül az éneklésben és a zengetésben sikerült igazán rálelnem. Ijesztő és nehéz időszak volt ez számomra, ezért fordultam én is a mantrák felé, pont úgy, ahogy az édesanyám tette. Az éneklésben biztonságra és bátorságra leletem, ez működött nekem. Szóval így kezdődött az utam 8 évesen, ami azóta aztán kibontakozott.

Emlékszem, amikor tinédzserként a meditációs szobában órákon át csak énekeltem, várva azt a pillanatot, amikor a bajok feloldódnak, tudva, hogy ez a pillanat eljön, szóval csak zengettem tovább, és mindig eljött. Néha 5 perc után, néha órák után. És az érzés mindig velem volt, hogy képes vagyok bármivel megküzdeni, és bármin át tudok menni az életben, mert a szent szövegek és énekek ereje segít.

Tehát így kezdődött a zenei karrierem ténylegesen. Később hivatalosan is kundalíni jóga tanár lettem, és szenvedélyemmé vált, hogy megosszam az emberekkel azt, amit felfedeztem a zengetésben.

Nagyon inspirált voltam a kundalíni jóga tanítása által – nagyon sok zenei ötlet jött így. Majd pedig elindultam a felvételek készítésének újtán is.

Sat Nam Jóga: És ez már majdnem 20 éve volt, amikor az első felvételt készítettétek, ugye?

Snatam Kaur: Igen, 2001-ben jelent meg az első szóló albumom, és 2004 óta turnézunk főállásban.

Sat Nam Jóga: Ez csodálatos! Nagyon szép az utad! Úgy gondolom sokan küzdenek ma azzal a kérdéssel, hogyan találhatják meg az identitásukat, vagy ha már megtalálták, akkor azzal, hogy hogyan kövessék a dharma útját. Mindig jó olyan embert látni, aki az útján van, és másokat is arra inspirál, hogy kövessék a saját útjukat…

Snatam Kaur: Ha még valamit mondhatnék ehhez, hogy mi segített igazán tisztán tartani szívem és az elmém: az a visszatérés az eredeti szándékomhoz, ami az emberek szolgálata. Vagyis az, hogy megosszam az emberekkel ezt a gyógyító energiát, és megmutassam nekik, hogyan tudják magukévá tenni.

Hihetetlenül inspiráltak Yogi Bhajan órái is, amiken részt vettem. Ő mindig mindenkit egyaránt szolgált, aki hozzá eljött. Amikor elkezdtünk turnézni, mindig elképzeltem, hogy Yogi Bhajan hogyan csinálná. Az a szándékom, hogy szolgáljam azokat, akik a koncertjeimre jönnek, nagy mértékben segített abban, hogy összhangban maradjak a szívemmel és a lelkemmel, hogy ne kerüljek az egóm és a produkcióm hatása alá, hogy jól csináltam, nem csináltam jól, hogy egyik éjszaka jobban ment, máskor meg rosszabbul.

Ez segített abban, hogy az úton maradjak és hogy mindig megtaláljam erre a módot, Istenhez és a Gurukhoz imádkozom, hogy mindig a szolgálat útján maradjak.

Kövesd a jövő heti posztunkat, amiben folytatjuk az énekesnővel az interjúnkat.

Snatam Kaur ez évi magyarországi koncertjére itt tudsz jegyet vásárolni. Találkozunk a koncerten?! ?

Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire,  állandó frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a Facebook és az Instagram oldalunkon is.

Ez a cikk Domján Mia szellemi tulajdona, átvenni, felhasználni kizárólag a szerző engedélyével, valamint a forrás-link megjelentetésével lehet.