Indiai utazásom után a férjem azzal fogadott, hogy ő e hónapban extra könnyű ételekre vágyik! Úgy látszik a távollétem és a főztöm hiánya némi nyomott hagyott itthon hátra ! 🙂 Hát, mivel tőlem egyáltalán nem állnak távol a könnyű étkek és azok főzése, ezért úgy döntöttük, hogy e hónapban az „eat light” lesz a szlogenünk. Itt a tavasz, jönnek a kedvenc zöldségeim, így bátran tudok kísérletezni! Így egyrészt ezért, másrészt a ti kérésetekre is úgy döntöttem, hogy alkalomadtán megosztok itt néhány receptet a blogon, ha már úgyis szinte napi szinten főzök… 🙂

Masala spárga bulgurral (és levessel):

Hozzávalók 2 főre:

Spárgához:

  •      ♥  egy csokor fehér spárga
  •      ♥  só, bors, masala fűszer
  •      ♥  zabtejszín
  •      ♥  rizsliszt (elhagyható)

A leveshez:

  •     ♦  bio vega mix
  •     ♦  egy kis fej vöröshagyma
  •     ♦  egy db krumpli
  •     ♦  ízlés szerint só, bors

A bulgurhoz:

  •      ♥  bulgur (egy csészével csinálok legalább, és ezzel mindig kicsit túl is méretezem az adagot)
  •      ♥  fél citrom leve
  •      ♥  tamari szósz (só helyett)

A spárgát miután jól megmostam és megtisztítottam, kettétörtem – ahol törik, ott ér véget a fás része, de még ezt sem dobtam el. Mindkét részét bedobtam forrásban lévő vízbe, és kb. 3 perc után kiemeltem az főételhez szükséges könnyű, roppanós részét, a maradékot pedig alacsony lángon tovább főztem – levesnek. Utóbbiba ezután bio vega zöldség mixet tettem, egy kis hagymát egészben, és egy kis krumplit aprítottam bele (miután meghámoztam), picit sóztam. A végén kivettem belőle a maradék spárgát (a fás részt és a hagymát). Miután a krumpli is megfőtt, pedig kész is volt a levesem.

Közben odatettem a bulgurt. A bulgurt mindig mosd át jó alaposan többször, és 1,5-szörös vízzel öntsd fel. Fél citrom levét szoktam bele facsarni, és egy-két evőkanál tamari szószt öntök hozzá, ezzel helyettesítem a sót. Én nagyon szeretem ezt az ízvilágot, így sokkal frissebbek lesznek az ízek. Fedő alatt alacsony lángon főzöm, ameddig elforr a víz, és csakúgy, mint a rizst, állni hagyom még egy 10 percig, hogy még jobban megpuhuljon.

A spárga másik részét grillsütőre tettem egy pici olíva olajra (ha olíva olajjal főzöl, mindig olyat válassz, ami főzésre alkalmas). Jól átsütöttem mindkét oldalát. Majd sóztam, borsoztam, és rászórtam egy kis masala fűszert. Most a Laksmi-féle  Garam Masalát használtam ehhez, de rengeteg masala fűszer létezik, Indiában többszázféle közül lehet válogatni, és itthon is többfélét be lehet szerezni bioboltokban, ázsiai üzletekben.  Bátran kísérletezz az ízekkel!  Majd megfordítottam, hogy a fűszeres olaj mindkét oldalát érje. Végül 1 dl zabtejszínbe egy kis rizslisztet kevertem, és nyakon öntöttem vele a spárgát.

A leves után tálaltam a spárgát és a bulgurt, amire friss koriandert szórtam. Mellé pedig pluszban roppanós bio fejessalátát tálaltam, ami csak egy pici olivaolajjal és a másik fél citrom levével kötött szoros barátságot tányérunkon.

És voilá, kész is volt a szuper könnyű, irtó finom ebéd egy bő 20-25 perc alatt. Jó étvágyat!

A zöldségeket most is a Neked Teremtől (https://nekedterem.hu/)  rendeltem.

„Travel light, eat light, live light!”

Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire.