Október hónap meditációjaként most egy igen sok mindenre jó, viszonylag könnyű, de annál inkább hatásos meditációt szeretnék megosztani veled.

Jógikus nyelven csak így nevezik: Drib Dhrishti Lochina Karma Kriya.

Amikor először hallottam, számomra nagyon misztikusnak hangzott. De ugye csak az misztikus, ami ismeretlen. A misztérium addig tart, míg nem válunk mesterévé a dolgoknak. Érdekes módon, másnap emlékeztem az elsőre kiejthetetlennek tűnt névre. Valamiért „megragadt”. Így néha gyakoroltam, néha tanítottam.

Később egy hat napos képzés keretén belül minden hajnalban gyakoroltuk, így még közelebb került hozzám. Múlt hónapban pedig „házi feladatként” kaptam a tanáromtól. Még jobban mosolyogtam, amikor azt olvastam róla, hogy segít az egyensúly kiépítésében, így az aktuális Egyensúly órasorozatunkon is lesz még szerepe. 🙂

Tehát mindig is vonzott, hogy hosszabb ideig csináljam, hát most aztán itt az idő. Gyakorold velem te is e hónapban akár alkalomadtán, ha pedig tartós változást szeretnél elérni, minimum 40 napig!

Ez a meditáció segít a belső egyensúly és a semlegesség kiépítésében és megtartásában, miközben ráállít a sorsod útjára, hogy ki tudd teljesíteni önmagad. Ha rendszeresen gyakorlod, tudatossá válsz a gondolataidra és cselekedeteidre egyaránt. A szavaid az igazságot képviselik majd, mélyre hatolnak és ösztönözni fognak másokat.

Mire jó a semlegesség:

  • Segít, hogy kevésbé azonosuljunk a dolgokkal, hogy ne reagáljunk, és ne pozitív vagy negatív elméből cselekedjünk
  • Segít, hogy tudatába kerüljünk eddig nem látott mintáinknak és hitrendszereinknek és hogy kitisztítsuk azokat
  • Segít a mentális tisztaság megtartásában, hogy jobban tudjuk tartani a fókuszt, és hogy szeretetet és elfogadást teremtsünk magunkban és körülöttünk
  • Segít, hogy a változások és kihívások idején is össze tudjunk hangolódni a Valódi Énünkkel
  • Ezáltal autentikussá és őszintévé váljunk
  • Segít, hogy bizalmat építsünk ki magunkban, meghalljuk a szívünk hangját, és kövessük azt

Ez egy kezdőknek is kifejezetten ajánlott meditáció és meglepően hatásos. 🙂 Ha teljes odaadással gyakorlod, már néhány alkalom alatt elsajátíthatod.

Teliholdkor különösen erős hatással bír.

A meditáció

  • Póz: Könnyű ülés a földön, vagy ülj le egy székre egyenes gerinccel, és tedd a talpakat a földre. A felső és alsó fogsorod széleit érintsd össze (egy vonalban legyenek). Ehhez lehet, hogy az állad alsó részét előrébb kell mozdítanod. Nyelved hegye érintse a szájpadlást
  • Szemfókusz: orrhegy irányába laza szemfókusz, 1/10-re nyitott a szem
  • Légzés: hosszú, mély
  • Mudra: Kezeket tedd a térdedre tenyérrel felfele Gjan mudrába (hüvelyk és mutatóujj összeér), a többi ujjad egyenes legyen.
  • Időtartam: minimális ajánlott ideje e meditációnak a 15 perc, amit feljfeljeszthetsz 31 percig. Ha a mesterévé akarsz válni, akkor gyakorold 1 és ½ órán át.

Mantra:

Mentálisan projektáld a 3. szemeden át kifele a Sa-Ta-Na-Ma mantrát

  • Sa- születés
  • Ta- élet
  • Na – halál
  • Ma – újjászületés

(Ezt „L” alakban szoktuk a koronacsakrán át: a S,T,N,M-re belép a koronán keresztül az „a”-ra kilép a hang a 3. szemen át). Tartsd a fókuszt ezen a projekción.

  • Befejezés: Lazíts, árassz ki a szívedből áldást, békét.

♠ Magyarázat: “Dhrib Dhrishti Lochina Karma Kriya: egy „cselekvés, hogy megszerezzük a jövőbe látás képességét” – ez egy erőteljes mégis könnyű meditáció, amit először egy teliholdas estén tanítottak. Ilyenkor hatalmas a hatása, mivel a tudatalatti elme teliholdkor teljesen nyitottá válik a meditáció vibrációs hatására. Habár a legtöbb meditációt és kriyát hosszabb időn át ajánlott gyakorolni, ennek a meditációnak már egy vagy néhány alkalommal is megvan a hatása.

Őszintén, ha gyakorlod ezt a meditációt, akkor a következő dolgok fognak történni: a szemednek olyan ereje lesz, ami képes lesz bárkit gyógyítani; a szavaidnak mélyre ható erejük lesz; megtanulsz inspiráló módon beszélni és a szavaid mindig az adott helyzet igazságát fogják tükrözni (ez a „vac siddhi”). Képes leszel arra, hogy kivetítsd a személyiséged vagy a test érzékelésed bárhová, és végül, mindig tudni fogod a következményét bármilyen folyamatba is kezdesz. Ehhez a meditációt minimum 31 percig kell gyakorolni. A legkevesebb (kompromisszumos) idő 15 perc, és ahhoz, hogy a mesterévé válj gyakorold másfél órán át. Három óra gyakorlás megnyitja a pszichés kapacitását.”

© The Teachings of Yogi Bhajan

Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire.

Foto: Charlottefoto