Egyensúlytalanság sok szinten meg tud jelenni az életünkben, azonban az érzelmi egyensúly megtalálásával különösen a Nőknek szokott nagyobb feladata lenni.

Nem véletlenül – hiszen a Hold hatására a nők hangulati és érzelmi változásait eleve 11 holdpont irányítja, szemben a férfiakkal, akiknek egy holdpontjuk van. Nehéz uralni így tehát az érzelmeinket, de a fő kérdés mégis inkább az, hogy kell-e uralnunk őket? Így nem véletlenül olyan népszerű a Hold Nők online programunk, ami a női ciklusok kiegyenlítése mellett e témáról is szól.

Ha érzelmi egyensúlytalanságot, frusztrációt, beszűkültséget tapasztalunk életünkben, ha aggódunk, esetleg úgy elönt minket a harag, hogy legszívesebben ordítanánk, vagy ha egyáltalán nem tudjuk mit tegyünk, az alábbi meditáció sokat tud segíteni.

De mielőtt nekiállunk, fontos, hogy igyunk meg egy nagy pohár vizet. Amikor kibillenünk a középpontunkból, amikor nem tudunk fókuszálni, akkor fontos, hogy figyelmet fordítsunk a megfelelő hidratációra és a légzésünkre.

Az emberi szervezet kb. 70%-a víz, és a viselkedésünk nagyban függ a víz, a föld, a levegő és az éter egyensúlyától. A légzés, ami a levegő és az éter elemet is megjeleníti, az élet ritmusára is utal.

Általában percenként 15-öt lélegzünk, de ha képesek vagyunk a légzésszámunkat lecsökkenteni percenként 4-re, akkor uralni tudjuk az elménket. Ez segít megszüntetni az ellenszenves viselkedést, és elősegíti a nyugodt elme-állapotot, bármilyen helyzetben is legyünk.

Amikor a vízháztartás egyensúlytalansága van jelen a szervezetünkben, és a vesék nyomásnak vannak kitéve, akkor az aggodalmat és frusztrációt szül. A meditáció előtt elfogyasztott víz hozzájárul az érzelmek kiegyensúlyozásához, és a meditációban a fülig felhúzott váll lezárja a mellkas felső területét, mely féket ad a negatív érzelmeknek.

2-3 perc elteltével a gondolatok még ott lesznek, de már nem fogod őket úgy érezni. Ez egy nagyon hatékony módja a funkcionális elme kiegyensúlyozásának.

 

A meditáció

  • A kezdés előtt tehát igyál meg egy nagy pohár vizet
  • Póz: Könnyű ülés a földön, vagy ülj le egy székre egyenes gerinccel, és tedd a talpakat a földre. Keresztezd a kezedet a mellkas előtt, és tedd be a kézfejedet az ellentétes hónaljba nyitott tenyérrel. Emeld fel a vállad magasra egészen a fülekhez próbáld, a nélkül, hogy a nyakizmod begörcsölne. Alkalmazz nyakzárat.
  • Szemfókusz: Csukott szem
  • Légzés: Természetes módon fog lelassulni
  • Időtartam: 3-11 perc

Ha még nem voltál kundalini jóga órán, akkor a meditáció gyakorlása előtt mindenképp olvasd át az otthoni gyakorlás menetének leírását, melyet ide kattintva is elérsz.

Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire,  állandó frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a Facebook és az Instagram oldalunkon is.