March board closieMárcius az érzelmi magas és mélypontok vegyes zsákja. Amennyiben spirituális utad és kreativitásod hegytetején lovagolsz épp, most még magasabbra szárnyalhatsz, ha a múlt árnyékának esel áldozatául, az élet kevésbé lehet most zökkenőmentes számodra. Szükséges egy kis erőfeszítést tenni, hogy a dolgok megváltozzanak, és az egyensúlyhoz szükséges fordulópontot életünk folyamában most a harag megfelelő kezelése fogja elhozni. A hármas szám (március) azt mutatja, hol szenvedtünk hiányt a gondoskodásban gyermekkorunkban, és hogyan vonzzuk be folyamatosan az ehhez hasonló kapcsolatokat, amik ugyanezeket a negatív tapasztalásokat eredményezik. Ez miatt aztán igazán mély dühöt érezhetünk!

A hármas a pozitív elméhez is kapcsolható, ami azon képességet jelenti, hogy pozitív, kreatív nézőpontból lássunk minden szituációt. Mivel a 3-as szám e hónap kihívás száma is, ezért most különös erőfeszítést igényel, hogy pozitív szemszögből lássuk a világot. Ami most nagymértékben hozzásegíthet minket ehhez, az a Sat Krija. Igen, vissza az alapokhoz. 3 perc naponta a minimum követelmény mielőtt kilépnénk az ajtón, a 11 perc már Szuper Jógivá tesz, aki képes átugrani mások felfújt egoja által állított korlátok fölött.

A 3-as szám a májra is utal, a tavaszi méregtelenítés ezért most különösen segít, hogy felülemelkedjünk a múlt érzelmi sodrásán. Ez a süllyedés vagy úszás ideje, és mindezt még az a tény táplálja, hogy március szívszáma a 9. A 9-es a legerőteljesebb szám, pozitív oldalon a lágyság, finomság és kifinomult viselkedés jellemzi, ha a negatív oldalba csap át, akkor pokoli düh és megvetés uralhatja.

Emarch-sweet-trendy-inspiration-2gyedülálló numerológiai állás közepén vagyunk épp, a 3-6-9-ben. A hármas szám a hónap, a 6-os az év ajándéka, a 9-es pedig a szívszám. A 3, 6 és 9-es számok tűz eleműek, szóval a dolgok most igazán felizzanak az emberi pszichében. A gyújtópontot ez fogja jelenteni: Miért nem voltam gyerekként eléggé szeretve és miért érezteted velem ugyanezt? Ez nyilvánvalóan egy kissé intenzív lehet, szóval az első és legkönnyebb dolog, amit tehetünk, hogy rengeteg vizet iszunk, hogy egyensúlyba hozzuk a tűz elemet. Aztán méregtelenítjük a májat, hogy a szervezet ki tudja adni az érzelmi szennyeződéseket.  Harmadsorban, gyakoroljuk a Sat Kriját, hogy megszabadulhassunk a rég berögzült hitrendszereinktől. Ahogy Yogi Bhajan mondja: “Adj magadnak egy esélyt.”

Sokunknak közülünk nem volt a legfényesebb a gyermekkora – engem is beleértve. Abban a szülői mintában nőttem fel, hogy : “Csak akkor szeretlek, ha kevesebb vagy nálam” és “mindenért meg kell küzdeni”. Ez egy nagyon súlyos mintha, és évekbe telt számomra, amíg feloldottam. Hál’ istennek a meditációval és a mantrákkal egy magasabb nézőpontból tekinthetünk rá életünkre, ahonnan képesek vagyunk megtisztítani és újraírni a negatív bevésődéseket. Most, amikor ugyanazt a mintát látom újra és újra az életemben, csak mosolygok majd egyszerűen továbblépek.

Friends-are-the-bestTovábblépve tudjuk meggyógyítani önmagunkat, és mindenki tudja, hogy a zene ehhez erőteljes átalakító energia. A dal, amit most lélegzetelállítóan gyönyörűnek találok, az “I Will Rise” a Hillsontól. Látva mindazt a gyönyörű fiatalt teli hittel és odaadással, oh Istenem. A legjobb rész a videóban, amikor a nézőközönség arcát is mutatják. Mi mindent odaadtam volna, ha körülöttem is lett volna valami ilyesmi tinédzser koromban! Ahogy egyre inkább átlépünk a Vízöntő korba, fontos, hogy emlékezzünk, az átmenet sosem könnyű. Néha szeretve és táplálva kell, hogy érezzük magunkat, még ha senki sincs éppen körülöttünk, aki tartaná erre a teret. Egy nagyon kreatív ötlet erre: tedd ki a Gurud, az általad szeretett Szent vagy Angyal, Megváltó képét, majd tedd bele ebbe a képbe a te saját képedet, vágd úgy körbe, hogy odakerülhess a szeretett és támogató angyalod mellé. 

March board BGKapcsolj át más sebességre, de maradj ugyanabban a sávban. Ezt a versenybiciklizésnél használják, amikor a versenyző a futamban szeretne maradni, de meg kell pihennie és nem pedálozni egy ideig. A bicikliző ekkor teljesen az előtte haladó mögé és kissé jobbra kerül, ami egy olyan örvényt hoz létre, amiben kevesebb energia kell ahhoz, hogy fenntartsa a helyzetét. Szerintem te is érzed, hogy egyre többen megviseltnek érzik magukat ebben az átmenetben. Mindig éreznünk kell, hogy valaki ott áll mellettünk.

Menj magasabbra barátom, támaszkodj rá a személyes angyalodra, és tudd, a többit majd elrendezik helyetted. Sat Nam!

 

Írta: Hari Nam Kaur, fordította: Meher Bhagti, forrás: http://www.3ho.org/numerology-forecast-march-2015-go-higher-and-lean