Mint ahogy legtöbbször az ezt megelőző években, idén is 11-11-én kezdjük a karácsony előtti 40 napos otthoni gyakorlást. De elgondolkodtál már azon, hogy miért pont ekkor?

A 11-11-es portál több szempontból is jelentőségteljes.

Azt tartják róla, hogy a felébredés kódja, egy olyan számpáros, ami személyes transzformációt, a tudatosság növekedését hozza. Persze erre minden esélyünk megvan az év bármely egyéb napján, de e napon az energiák fokozzák az egyéni transzformáció és megújulás lehetőségét. Így miért ne meditálnánk vagy köteleződnénk el pont e napon egy meditációs gyakorlás mellett, nem?  

A kundalini jógában az 1-es a lélektest, ami a teljességet (belső végtelenségünket) és létezésünk célját jeleníti meg. Üzenete, hogy felismerjük lelkünk teljességét és alázattal, és kreatív módon vegyük a mindennapi kihívásokat, miközben összekapcsolódunk a teremtés erejével.

A 11- es a Végtelen száma (a 11. test), amiben “Isten és Én egyek vagyunk”. Ez a véges és Végtelen integrációját jelenti, Isten akaratának teljes elfogadását. A végső Igazságot. A tantrikus numerológia szerint a 11. testünk mind a 10 testet és annak a potenciálját magában foglalja.

A 11. 11. (november 11.) a már említettek mellett egy tükörszám, amiben a 11 kétszer van jelen. Ez arra emlékeztet minket, hogy mindenben és mindenkiben meglássuk ugyanazt az isteniséget, ami bennünk van. Mindenki tükröt tart nekünk, akár szépséget látunk a világban, akár dühöt, haragot, csupán azt látjuk, ami bennünk van.

Ha a 11.11-et mint 4 db 1-est nézünk, az pedig egy különösen erős kifejeződése annak, ami a valódi természetünkre, szellemünk megtestesülésére utal.

Ráadásul ez évben nemcsak kétszer jelenik meg a 11. Mivel 2018 összege is 11, így most három 11-esről beszélhetünk (11. 11. 11), még jobban fokozva az említett hatást.

A 11.11-nek azonban nem csak november 11-én tulajdoníthatunk jelenséget. Engem már évek óta kísért a 11-es szám, szinte napi szinten. Pl. 11:11-kor rendszeresen nézek éppen az órára, vagy a mosógépre akkor, amikor már csak 11 perc van hátra. Vannak, akik az angyalok jelenlétének tulajdonítják ezt, más azt mondja, hogy a tudatosodás jele. Én megelégszem azzal, hogy jó úton haladok, és biztosan vezetve vagyok.

A 11.11 tehát egy olyan kapu, mely a megújuláshoz és az isteni kapcsolat elmélyítéséhez vezet. Segít, hogy tisztában lássuk céljainkat, és emlékeztet minket arra, hogy mindannyian a szeretet kifejeződése vagyunk.

Ha szeretnéd megtámogatni az e hónap adta lehetőségeket, csatlakozz a november 11-én induló 40 napos otthoni gyakorlásunkhoz! Összhangban az aktuálisan változást, tisztulást, és megújulást hozó energiákkal, a meditáció, melyet gyakorolni fogunk elsősorban az újjászületéssel ajándékoz meg bennünket, egy olyan külső és belső tartós változást eredményezve, melyet a lényünk legmélyebb részéből tudunk megvalósítani.
Kapcsolódj hozzánk Te is, és tapasztald meg a közösségi gyakorlás felemelő erejét! A részletekért kattints ide! 

Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire,  állandó frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a Facebook és az Instagram oldalunkon is.