A Sat Nam Jógán sok szó esik a meditációról, egyre több meditáció elérhető az oldalon, és az órákon is mindenkit ara ösztönzök, hogy legyen napi gyakorlása, akár 5-10 perc (vagy inkább 11 :)), akár fél óra, akár egy óra erejéig.

Van, akinek nem egyértelmű, ha ez egy „jógás” oldal miért esik ennyi szó a meditációról. Azért, mert jóga és meditáció valójában nem különül el egymástól, sőt, szervesen összekapcsolódik. Ugyanis minden fizikai gyakorlás (jóga) lényege a test felkészítése a meditációra. Bár egy idő után a fizikai gyakorlás is válhat meditációvá. Ilyenkor a meditációs gyakorlása csak még nagyobb elmélyülést hoz.

Egy jógi célja, hogy végső soron minden a világon, a legapróbb tevékenységtől a legnagyobbig, meditációvá váljon az életében.

„A reggeli meditáció csak gyakorlás. Az igazi meditáció az Élet maga.”

De miért meditáljunk?

Elsősorban a tudatalatti elme tisztításáért. Talán most meglepődsz ezen, de tényleg ez a meditáció legfontosabb célja. Ugyanis tetteink, beszédünk, cselekedetünk kb. 90%-át tudatalattink irányítja.

Jó esetben 5-10 % ebből a szabad akarat, ami minden mintától, karmikus lenyomattól, hitrendszertől mentes. Persze azért nem vagyunk annak tudatában, hogy mi van a „tudat alattinkban”, mert nehéz tudatába kerülnünk. Ezért hívják tudat alattinak! Ha nem teszünk érte, hogy tudatába kerüljünk az ott létező dolgoknak, nem is fog semmi gyökeres változás történni életünkben. És szépen tovább fog minket irányítani a tudatalatti ahelyett, hogy szabad akaratunkból cselekednénk.

Így valójában két lábon járó jéghegyek vagyunk, mindannyian. A jéghegy csúcsa a tudatos elménk (amit most tudunk magunkról), a víz alatt találhatóak hitrendszereink, mintáink, vágyaink, mindenféle elnyomott érzésünk és traumánk, gondolataink nagy része (ugyanis sokkal több a gondolatunk, mint amit el tudunk csípni tudatos elménkkel), de találhatóak itt ugyanúgy kincsek is: pl. a bennünk szunnyadó potenciálok egész tárháza. A tudatalattink mindig be van kapcsolva – olyan, mint egy videó készülék, ami sosem áll le. Fölveszi az éjszakád, a nappalod, a jó és rossz cselekedeteidet, az összes gondolatod és érzésedet, minden élményedet.

Úgy tűnik, hogy a tudatalatti tárháza végtelen, pedig nem így van! Ugyanúgy szükséges folyamatosan tisztítanunk, ahogy rendszeresen kivisszük a szemetet, kitakarítjuk a lakásunkat, vagy rendszeresen megmosakszunk.

Habár van, amikor tudatalattink magától próbál oldódni. Álom formájában próbálja feldolgozni a napi történéseket, de ez rengeteg energiát emészt fel, és ettől még nem szűnnek meg eddig felépült hitrendszereink, mintáink. Erre a jógik már régen rájöttek. Ezért van az, ha később kelsz és sokat álmodtál fáradtabbnak érzed magad, mint amikor korábban kelsz, és nem álmodtál annyit.

Egy jógi célja, hogy a tudatalattiból a tudatosba feláramló információ ne álom formájában, hanem meditáció útján történjenekkor van esélyünk felismerésekre és elengedésre szert tenni életünkben.

Ekkor elkerüljük, hogy szépen lassan megteljen a tudatalattink és szabályozzuk, hogy ne a maga módján áramoljanak fel a dolgok a felszínre. Mert ha ez utóbbi történik, akkor kezdődnek csak el igazán az olyan cselekedeteink, amit nem értünk és később megbánunk.
A nyugati világban az egyre nagyobb külső és belső elvárások között szinte már elkerülhetetlen a stressz, mindannyiunk életében jelen van. Ráadásul a Vízöntő kor, ahol az információáramlás percenként a végtelen fele közelít, még jobban meggyorsítja a tudatalatti elme telítődését. Az idegrendszerünk még nagyobb terhelésnek van kitéve, mint eddig valaha, ezért különösen fontos a tudatalatti elme rendszeres tisztítása, az idegrendszer erősítése, és a rendszeres lekapcsolódás, amire a mai világban szerencsére sok módszert találunk, köztük pl. a kundalíni jóga meditációi is nagyszerű eszközök lehetnek minderre.

Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire.

Fotó: Charlottefoto