Aktuális Havi numerológia

NUMEROLÓGIA 2020

Numerológia 2020

Itt vagyunk, el tudod hinni? Az új év és az új évtized kezdetén. Az 1-es számról a 2-es számú évtizedre váltottuk át, és ennek eredményei nem is lehetnének drámaibbak.

Az emberiség most a fejlődés kritikus pontján áll, és a számok sokat elárulnak arról, hogy miként navigálhatunk legjobban ezen átmenetben. Nincs többé középút, ez szó szerint a „süllyedj vagy ússz” paradigmája, így nézzük meg, hogyan kerülhetünk magasabbra miközben élvezzük az utazást.

A megelőző évtized 1-es számú témái most a függetlenség, a lehetőségek és annak a tendenciának a témájára váltanak át, hogy innentől önmagunkra, mint elsődleges prioritásra tekintsünk. Ez ugyanis már nem működik máshogy. Az elszigeteltség, a depresszió, a kábítószer és az alkoholfogyasztás, valamint a kapcsolatokban bekövetkezett diszfunkció mértéke elérte a járványnak mondható állapotot.

Ha az 1-es nincs egyensúlyban, akkor zsarnoki természetű lehet. Növekvő tendenciának vagyok a tanúja, hogy mennyire képes egy családtag egy másikra rákényszeríteni az akaratát, ami által könnyen válik üres hajó kapitányává, ugyanis mindenki más már rég megragadta a mentőmellényt és őrülten evez.

Időnként vissza kell térnünk az alapokhoz, és minden kapcsolat legalapvetőbb eleme a kommunikáció. Ragyogó és közérthető megközelítési módot az “Erőszakmentes kommunikáció” képzés területén találhatunk. Könnyedén beszerezhetsz e témáról könyvet is, és megkezdheted kapcsolataid gyógyításának útját.

A 2-es szám pozitív oldala a harmónia, az egyensúly, az odaadás, a kölcsönös támogatás és az isteni szövetség témáját képviseli. A negatív polaritásában konfliktusokat, kettõsségeket és éretlen, ha nem is gyerekes reakciókat képvisel, amelyek nem a saját utat képviselik.

Társadalmi szinten ez az az érzelmi reakció lesz a legnagyobb probléma 2020-ban. „Vagy velem vagy, vagy ellenem!” – Ez egy nagyon gyakori álláspont. A középút megtalálásának és megteremtésének képessége lehet most a fordulópont a harmónia illetve a bomlás és káosz között.

Valójában van még egy kihívás, amely meghaladhatja a külsőségek dualitását, ez pedig az idegösszeomlás és a mentális egyensúly hiánya. A mentálhigiénés problémák éles növekedésnek lehetünk tanúi társadalmunkban, és ez nem jó. A 2-es szám a két agyfélteke egyensúlyban való együttműködését jelenti. Ha mentálisan nyomást gyakorolunk az agyra, azonban könnyen felütheti fejét a baj.

Tartsd meg a felelősség és az úgynevezett öngondoskodás közti egyensúlyt. Az öngondoskodás a jólét új receptje, erre nincs más lehetőség.

Térj vissza az alapokhoz a megfelelő étkezéssel, testmozgással, meditációval és baráti összejövetelek által. Ezt az évet nem tudod egyedül végigvinni, tehát kapcsolódj másokhoz, és hozd ki mindenből a legjobbat. Menj el egy sziklamászás órát, vegyél részt keramikus foglalkozáson, kreatív írás órán, menj improvizációs színjátszó körbe, próbálj ki új recepteket a nemzetiségi konyha tárházából vagy süss süteményt másokkal, csinálj olyan dolgokat, amelyek kimozdítanak a megszokott otthoni rutinból.

„Ne szigeteld el önmagad,” – ezt mondta Yogi Bhajan, és ekkor kifejezetten az átmeneti időről beszélt, amelyben most vagyunk a bolygón. Egy másik tipp, amit adott, hogy legyen kurkuma az étrendben. A kurkuma segíti az agyra ható nyomás kiegyensúlyozását, és a mentális egyensúly megőrzését.

2020-ban a játék neve: Egyensúly, és mivel a 2-es szám a határokat is jelképezi, ügyelj arra, hogy ne veszítsd el azokat! A Nem-et mondás képessége lehet a fordulópont a regenerációdra fordított idő és az összeomlás között most életedben, fontos, hogy nem-et tudj mondani.

Az intuíciónk fejlesztése önmagunk védelmének egy módja életünkben, mégis nehéz lehet intuitívnak lennünk, ha könyörtelenül rabjai vagyunk a félelemnek, a bizonytalanságnak, a haragnak vagy az anyagi világnak. Ezért áldásos a függőség gyógyítására szolgáló meditációt gyakorolni ez évben. Mindannyian rabja vagyunk valamilyen függőségnek, és 2020 most kiemeli ezeket a tendenciákat azért, hogy megoldjuk őket.

Ezen gyakorlatnak az a szépsége, hogy könnyű elvégezni, és kezdők számára is könnyű megtanítani. Te lehetsz most az egészség és a stabilitás megmentő kegyelme, ha megosztod ezt a meditációt egy barátoddal vagy családtagoddal.

A 2-es szám a negatív elmét és a magas érzékenységű területet testesíti meg. Érzékenyebbek leszünk ezért most a környezetünkben zajló eseményekre, és döntéseket kell majd hoznunk azzal kapcsolatban, hogy egészséges-e bizonyos helyzetekben benne maradnunk.

Végül a 2-es szám a baráti kapcsolatokról is szól, amelyet másokkal vagy az Angyali birodalommal is érezhetünk. Az egyik örökérvényű kedvenc dalom a The Pretenders-től az „I’ll Stand by You” című dal. Néha ahogy hallgattam, elképzeltem, hogy egy angyal ül a kanapén egy csésze teát nyújt nekem. Aztán jön egy másik angyal, és egy takarót helyez rám, mosolyog, és azt mondja: „Semmi olyan nem történhet, amitől kevésbé szeretnélek.” Ez egy jó pillanat.

Legyünk ez időben egymás mellett, fogjuk egymás kezét és tartsuk meg hitünket a Világegyetem jóságában és kreatív áramlásában. Mosolyogva és kedves szóval közelítsünk egymáshoz, tudva, hogy ez a megfelelő gyógyszer az elválasztottság illúziójának eloszlatására.

Mi vagyunk azok, akikre vártunk; itt és most, éppen most, az isteni időben. Sat Nam és boldog új évet.

Írta: Nam Hari Kaur, forrás, fordítás: satnamjoga.hu

Szeretnéd tudatosan indítani a 2020-as évet? Töltsd le az INGYENES Sat Nam Évtervező Munkafüzetet és készülj fel vele az új évre! Kattints érte ide!

Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire,  állandó frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a Facebook és az Instagram oldalunkon is.

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply



shares