Manapság igen sok szó esik a tudatosságról és a tudatosság növeléséről a spirituális körökben, azonban maga a tudatosság fogalma sokak fejében még mindig valami megfoghatatlan, rejtélyes ködként kering, néhányan pedig azt gondolják, hogy tudatosan élni talán csak egy-két kiváltságosnak adatik meg. Pedig ez nem így van.

Mindannyian rendelkezünk tudatossággal, amit energetikai szinten (a gyakran félreértelmezett) a kundalini energia fejez ki (bővebb cikk hamarosan). Ahhoz, hogy lazán, kiválóan és intuitív módon tudjunk navigálni életünkben, a tudatosságnak nagy szerepe van. Minél tudatosabbá válunk, annál inkább élhetünk könnyed, örömteli és félelem mentes életet, és annál inkább láthatjuk meg az életünket irányító mélyebb összefüggéseket.

Tudatossá válni nem azt jelenti, hogy a problémák (bár én jobban szeretem kihívásnak vagy megoldandó feladatnak hívni őket) örökre eltűnnek életünkből. Nem. Ha megfigyelsz egy ingát, amint az épp kileng, akkor láthatod, hogy ugyanannyi utat jár be mind az egyik, mind a másik irányba. Ha pedig egy képzeletbeli pontot helyezünk el a szárán, akkor azt is láthatod, hogy az annál jobban leng ki, minél lejjebb van, míg az inga tetején meglelhetjük a nyugvópontot.

Mi a saját életünkben ugyanígy kapjuk egyik nap a fenteket, a “pozitívat”, a másik nap a lenteket, a “negatívat”, ahogy az inga mozog. Ha növeljük tudatosságunkat, attól a kilengés – vagyis életünk állandó változása – megmarad, azonban a minősége változik. Tudatosságunk fejlesztése és tudatos cselekedeteink által egyre feljebb lépegethetünk az inga szárán. Így a kilengés máris nem lesz olyan nagy mértékű, így közelíthetünk egyre inkább az egyensúlyi állapothoz.

Persze dönthetünk arról is, hogy nem változunk, és benne maradunk a drámákban, a játszmákban, és sorscsapások elszenvedői leszünk.

De hogyan növelhetjük, tágíthatjuk a tudatosságunkat, és léphetünk feljebb ezen a bizonyos ingán? Most 6 olyan dolgot szedtem össze, amiket a hétköznapokba beiktatva fejlődhet a tudatosságod.

 

1. Napi gyakorlás (szádana)

Talán mondani sem kell egy jóga és meditációs oldalon, hogy a napi gyakorlásnak, szádanának, meditációnak tudatemelő hatása van. Mindegy, hogy mi a módszered: jógázhatsz, agykontrollozhatsz, reikizhetsz, thétázhatsz, svt-zhetsz, majdnem mindegy hogy mit csinálsz, csak csináld folyamatosan és elkötelezetten. Ahogy e cikkben is írtam, eleinte mindegy, hogy 5 perc vagy 2.5 óra a szádanád, a kitartó gyakorlás meghozza a hatását, csak ne egy nap után várd a változást!

A kitartás azért is fontos, mert ez által növeled az elköteleződésedet, az elköteleződés révén pedig egyre inkább igényeddé válik a még több, még mélyebb és még felemelőbb gyakorlás. Sőt talán újabb, még hatékonyabb módszereket is találsz.

 

2. Önmegfigyelés

Mi van most benned? Ezt minden nap kérdezd meg magadtól többször is, és menj egyre mélyebbre e kérdéssel. Nem, itt nem arról van szó, hogy “jól vagyok” vagy “rosszul vagyok”. Az érzelmeknek nagyon széles a skálája, meg kell tudd fogalmazni magadnak, hogy mi van benned. Ha nem tudod, hogyan tudnád igazán megérteni önmagad és főleg megértetni másokkal magad?

Aki nehezen tud kapcsolódni az érzelmeivel, annak nagyon ajánlom a nemrég megjelent Mood Cards-okat.

Akár minden nap a meditációs gyakorlásod után, akár esténként előveheted a kártyákat és kihúzhatod vagy kiválaszthatod az aznapra szólókat.

De az is lehet, hogy neked az a módszered, hogy naplót írsz, és az írás segíti fölfedni számodra érzelmi állapotaidat. Egy a lényeg: rendszeresen adj teret annak, hogy felfedezd mi van benned.

 

3. Rendszeres mozgás

A mozgás segít, hogy feldolgozzuk érzelmeinket, hogy kidolgozzuk a bennünk lévő feszültséget, és jó módszer lehet a felhalmozott negativitást elengedésére is. Ha a testi blokkok kioldódnak, utat nyer az új, friss energia, megújulunk testi, lelki szinten, így ez által könnyebben tudunk kapcsolódni önmagunkkal. Ha már elgondolkodtál azon, hogy miért van a kundalini jógában sok dinamikus, izzasztó, fizikai testet megmozgató gyakorlat a meditáció előtt, akkor tudd, hogy pont ezért. De van, akinek egy jó futás, vagy egy erőteljes edzés jelenti mindezt!

 

4. Idegrendszer erősítés

Gondoltad volna, hogy az összes pont közül ez az egyik legfontosabb? Az idegrendszered az a kehely, ami a tudatosságodat tartja. Ha gyenge, akkor nem bírod el a magasabb tudatosságot, és a nagyobb energiák befogadását. Ha azonban megedzed, akkor az egyre erősebb és nagyobb öblű kelyhed képes lesz befogadni az egyre növekvő tudatosságot. Ezt  a kundalini jógában fejlesztheted meghatározott meditációkkal, krijákkal, vagy akár a hideg zuhany rendszeres gyakorlásával is!

 

5. A negativitás feldolgozása és a rezgésszint emelése

A tudatosság nem arról szól, hogy csak pozitívak vagyunk. A tudatosság arról szól, hogy tisztában vagyunk a valósággal. Ez a pont főleg annak fontos, aki a nagyvárosi pörgő forgatagban él, sok emberrel találkozik naponta, vagy nagyon a digitális világban éli mindennapjait. A világon minden pillanatban történnek egyaránt pozitív és negatív dolgok, a média és az alacsonyabb rezgésszint a negativitást erősíti fel. Így akaratlanul hat ránk ez az energia, hát még ha ilyen közegben élünk.

Természetesen magával a meditációval vagy a napi gyakorlással már ezt is tisztítjuk, de léteznek negativitást kivezető mantrák, mint pl. a gyönyörű Sa Re Sa Sa.

Azzal együtt pedig, hogy rendszeresen kivezeted a negativitást, emeld folyamatosan a rezgésszintedet is. Pl. használj mantrákat vezetés, főzés, otthoni teendők közepette, vagy hallgass lélek emelő tanításokat miközben takarítasz, vagy pihenésként. Kapcsolódj a magasabb frekvenciákkal! A mantrák, imák és shabadok zengetése is rendkívül sokat segíthetnek ebben.

 

+1 Természetesen önmagában a Kundalíni Jóga – így válogass bátran az oldalon a ‘Gyakorláshoz’ menüpont alatt.

A kundalíni jóga a tudatosság jógája. Joggal kérdezheted, a többi jóga nem az? Dehogynem! Hiszen mindegyik jóga a tudatosságot növeli, de a kundalini jóga gyakorlatai, mantrái és meditációi különösen a tudatosság emelését állították középpontba. Ez egy évezredek tudására épülő nagyon hatékony technológia, ami a mai korban is megállja a helyét, nem véletlenül terjed egyre szélesebb körben a nyugati világban. Használd az eszközöket, és emelkedj, emelkedj és emelkedj!

Sat Nam!

Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire,  állandó frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a facebook oldalunkon is.