Nőként a mai korban sok kihívással nézünk szembe. Nem csak a modern civilizált élet állít nagy elvárások elé minket, de a több évezredes női elnyomás is jelentős terhet ró mai napig életünkre. S miközben a múlt század közepén elkezdtünk harcolni egyenjogúságunkért bizonyítva, hogy mi is értékesek vagyunk, elférfiasodtunk.
Így nem csoda, hogy a mai világban nehéz meglelni női identitásunk.

Nő legyen a talpán, aki megérti és megéli a nőiségét jelen életünk társadalmi és kulturális körülményei között, mert legtöbben már rég nem tudjuk, mit jelent igazán nőnek lenni. Helyette a külső és belső elvárásoknak próbálunk inkább megfelelni, és ezáltal másnak látszani, hogy ellássuk a munkánk, helytálljunk a családban, és betöltsük a különböző – külső és belső nyomás hatására – ránk aggatott szerepeinket.

Közben pedig fogy az erőnk és energiánk, s gyakran a végkimerültség szélére kerülünk.

Miért történik mindez?

Mert nem tudjuk, hogy van bennünk az energiának egy végtelen, kiapadhatatlan forrása, és ehhez a forráshoz nem férünk hozzá addig, amíg férfias energiával próbáljuk megállni a helyünket. amíg megfelelni akarunk, és másnak látszani, mint akik valójában vagyunk.

Miért fontos, hogy nőként erősítsük női oldalunk?

  • mert sokszor érezzük erőtlennek és labilisnak magunkat
  • mert sokszor érezzük azt, hogy nem a teljes potenciáljainkat éljük
  • mert sokszor érezzük azt, hogy lehetnénk kreatívabbak, tettre készebbek és erősebbek, mint jelen állapotunkban
  • mert azt érezzük, hogy nem az a természetes állapot, amiben most vagyunk
  • vagy mert különböző fizikai tünetek vagy betegségek jelennek meg életünkben, amik mind a nőiségünkkel kapcsolatosak

És legtöbbször ezen állapotokkal meg is elégszünk. Elfelejtjük, hogy nem csupán ez a test vagyunk, hogy sokkal több lehetőség van bennünk. Ilyenkor a véges, limitált energiánkkal élünk, a véges önmagunkhoz kapcsolódunk, és nem érezzük beteljesedettnek életünk.

Pedig máshogy is lehetne

Képzeld el, hogy minden benned van, hogy a végtelen lehetőségek potenciálja vagy. Megvan benned a képesség az átalakulásra, a növekedésre, a kiteljesedésre. Képzeld el, hogy kirobbanó életerő, energia, kreativitás, sugárzás, bátorság, kegy és nemesség jellemez, mint nő. Képzeld el, hogy egészséges vagy, ragyogó, boldog és sugárzó.

De honnan jön az erő mindehhez?

Mindannyiunkban él egy végtelen erő. Ezt az erőt a jógában Adi Shaktinak nevezzük (az Ad eredendőt vagy egyet jelent, a Shakti az erő). Ez egy női, feminin minőségű erő, a végtelen kreatív természetünkre utal, és a megvalósítás, az egyensúly, és a belső erő energiája is egyben.

A jógikus tanítások szerint az Adi Shakti energiája és szimbóluma a kulcs a mindennapjainkban ahhoz, hogy meglássuk, elfogadjuk és megéljük a bennünk lévő nőiségünk erejét.

A Shakti tulajdonságai a gondoskodás, az erő, a kreativitás, az együttérzés, a szépség, az intuíció, a türelem, az intelligencia, a tolerancia. A Shakti ezen női oldala mindannyiunkban, férfiakban és nőkben egyaránt bennünk él, és mindkét nemben egyaránt megerősíthető, – a kérdés csak az, hogy mennyire kapcsolódunk ezen oldalunkhoz igazán.

A Shakti energia így az egészség, a boldogság és a kiteljesedés lehetőségét hordozza életünkben.

A mai világban, ahol a férfias, maszkulin energiák dominálnak, igazi kuriózum, ha egy nő él a nőiségével, belső erejével, vitalitásával, kreatív megoldó képességével – és mindezt nem a férfias, maszkulin erőből teszi, hanem a belső egyensúlyából, az Adi Shakti energiájából.

Ahhoz, hogy nőként megerősödjünk és újra egyensúlyba kerüljünk női energiáink terén, elengedhetetlen, hogy dolgozzunk az Adi Shakti energiájával,

a mellett, hogy megtanuljuk tisztelni magunkat, mint nő, hogy megértsük a női-anyai mivoltunk természetét, és kellő időt és energiát szenteljünk a fejlődésnek és az átalakulásnak életünkben. Ki fogja megtenni értünk mindezt, ha nem mi magunk?

Az Adi Shakti energia felélesztésére a kundalini jógában léteznek speciális meditációk, mint például ez is.

Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire,  állandó frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a Facebook és az Instagram oldalunkon is.