Kalmár Péter

Jógagyakorlásom nem különítem el az életem korábbi, azon részétől, ami még nem a klasszikus jógagyakorlás jegyében telt. Az egységszemlélet számomra – ha csak részben is – több filozófiai és vallási irányzatot is magában foglal. Így tekintem a hivatásom, a munkám, a közösségi kapcsolódásaim is annak a folyamatnak a részeként, amit néhány éve már konkrétabban a jóga és a meditáció jellemez.

Eddig a szociális és az egészségügyi szférákban dolgoztam, ami sok lehetőséget jelent gyakorolni és megtapasztalni a jóga elveit és mentálisan formáló erejét.

2017-2018 között végeztem el a kundalíni jóga 8 hónapos alapképzését a KRI szervezésében, ami a Yogi Bhajan nevével jegyzett Kundalíni Jóga intézménye. Jelenleg a továbbképzések moduljait látogatom. 3 éve tartok kundalíni foglalkozásokat addiktológián.

Többször kaptam egyaránt jógás és civil körökből azt a visszajelzést, hogy a jelenlétem erősen a szív minőségén át koncentrált. Ez részben ösztönös és hozott tulajdonságom, azonban az elmúlt évek jógagyakorlása során erre célzottan is rádolgoztam. Így arra hívlak, hogy gyakoroljunk és meditáljunk együtt a szív terében, ami a lélek lakhelye és minden szintű létezésünk központja is egyben.

A stúdióban ezzel kapcsolatban tartom a csoportos gyakorlást is.

Szeretettel várlak az óráimon!