“Bármit is csinálsz, végezd úgy, mintha egy mesterművet alkotnál. Különben ne csináld. Hagyd, hogy minden amit teszel, a kreativitásod által fejeződjön ki.” (Yogi Bhajan)

A második, vagyis a szakrális csakrához tartózó elem a víz elem. A víz a mozgás, az áramlat képviselője, ezért ha kiegyenlítetten működik bennünk ezen elem, az életet színesnek, vibrálónak, de főként mozgalmasnak éljük meg.

Minden a maga természetességében történik, áramol. Ebből adódóan jó megoldókészség és nagyfokú kreativitás jellemez minket. Igazi belső motiváció hajt, mely változatos ötletekben fejeződik ki.  Ellenben, ha a víz elem egyensúlya megbomlik, akkor blokkolva, üresnek és unalmasnak érezhetjük életünk. Inkább befele fordulás, elfojtások, túl sok víz elem estén szexuális túlfűtöttség, kéjvágy, túl kevés esetén épp az ellenkezője, frigiditás fordulhat elő.

A szakrális – más néven szexcsakra – színe a narancs (mint a sütőtök vagy a trópusi narancs színben pompázó halak), szintén az élénkség színe.

“Az ember az egyetlen szexuálisan tudatos élőlény, és talán mindennek következményeként, a szexuálisan legbizonytalanabb lény is a földön.” (Gurmukh)

Míg az első csakra csupán rólunk – a saját biztonságunkról – szól, a másodikhoz már egy külső személy is kapcsolódik, nem véletlenül témája a szexualitás. A média rengeteget foglalkozik ezzel a témával, és kihasználja a szexuális bizonytalanságot. Ha megvesszük ezt vagy azt, attól szebb, szexibb, kívánatosabbak leszünk, – közvetítik a reklámok. Talán nem meglepő, hogy fizikai szinten a szaporítószervek, a menstruációs panaszok, a meddőség, a vese, a prosztata, a petefészek és a hormon problémák is ide tartoznak. Rengeteg neheztelés és blokk tárolódik el a medence és e környéki területeken, amikből sokszor fizikai betegségek születnek. Nem beszélve az elfojtások mögötti bűntudatról. Mindezeket azért is nehéz felfedezni magunkban, mert a második csakra szintén a tudatalatti területe. Habár tudatosan megválaszthatjuk, hogy szexuálisan csakis egészséges témájú és töltetű dolgokkal kerüljünk kapcsolatba, érdemes feltennünk a kérdést, vajon a szexualitást egy szent dologként éljük meg, vagy csak a többlet energia kiengedésére?

“Ahhoz, hogy kreatív életet éljünk, el kell engednünk a félelmet, hogy nem jót alkotunk.” (Gurmukh)

A kreativitás mindenki veleszületett joga. Egy olyan cselekvés, ami az “itt és most”-ban tart, és megmutatja, mi okoz örömet számunkra.

Legyen szó akár egy kézműves hobbiról vagy egy üzleti vállalkozás fellendítéséről, minden ötlet kreativitásunkból fakad.  Felfedezhetjük általa mi az, amit valóban szeretünk csinálni, és és ezt meg is valósíthatjuk életünkben.

Míg az anyagi bizonytalanság miatti félelem a gyökércsakrához, addig maga a pénz a második csakrához kapcsolható. A pénz az élet nektárjának szimbóluma, pontosan úgy kell áramolnia kell, mint a víznek. Ha a bőséget erősítjük magunkban, és hisszük, hogy mindenből rengeteg van és meg is érdemeljük mindezt, az az egészséges hozzáállás.