A decemberi időszak mindannyiunknak az ünnepi készülődésről szól. Gyertyagyújtás, ünnepi fények, forró tea, ajándékok és családi együttlét, már amennyire a jelenlegi helyzet idén ezt lehetővé teszi.
Ez alatt az idő alatt ugyanolyan fontos, hogy ne csak szeretteinkkel, hanem magunkkal is törődjünk kicsit. Így remélhetőleg mindannyiunknak van valami olyan dolga – tevékenysége vagy éppen nem tevékenysége -, amivel ebben az időszakban szívesen kényezteti önmagát, szívét, lelkét.
Mivel ezt nem mindig olyan könnyű megtalálni, most összeszedtem neked 5+1 olyan tippet, amit ha figyelembe veszel, akkor sokkal nyugodtabb és harmonikusabb lehet az ünnepi készülődés és az ünnepi hangulat megélése.
1, Engedd meg magadnak a pihenést minden ellenére
Ebben az időszakban sokan esünk abba a hibába, hogy mindent, meg még azon túl is el akarunk intézni év vége előtt, hogy ne toljunk semmit a következő évre. Ez a sok dolog, munka és feladat pedig könnyen az ünnepi meghittség rovására megy. Ne feledd, minden a Te döntésed, prioritizálj, és ha úgy érzed pihenned kell, akkor ne kezdj el takarítani vagy még egy sütit csinálni, hanem egyszerűen csak pihenj.
2, Ne legyenek elvárásaid
Ez nem csak most lényeges, hanem egész évben, mégpedig, hogy se magunk, se mások irányába ne állítsunk megugorhatatlan vagy felesleges elvárás hegyeket. Hogy miért ne? Mert ez csak fölösleges frusztrációt és stresszt generál. Természetesen legyen egy elképzelésünk, egy célunk és azt próbáljuk meg betartani, de egészséges keretek között. Ez az Ünnepek alatt még fontosabb, mert ilyenkor sokan hajlamosak végletekbe esni. Például miért is takarítanak ilyenkor egy hétig egyes emberek? Vagy miért is kell napokig sütni főzni? Azért mert Te igényled és kikapcsol ez a tevékenység vagy azért mert mások vagy éppen te magad ezt várják el tőled? Először erre a kérdésre válaszoljunk és próbáljunk a válaszhoz hűen cselekedni.
3, Ne ess túlzásokba
Ez szorosan kapcsolódik az előző ponthoz, hisz az elvárások területén is sokszor túlzásokba esünk és a realitás talajáról való elrugaszkodás a fő gond azon esetben is. De most ebben a pontban olyan helyzetekre gondolok hogy például ne együnk egyszerre túl sokat, ne vásároljunk többet a kelleténél vagy ne szervezzünk egymásra programokat. Ez az utolsó pont most ebben az évben amúgy is érvényét veszti, hisz vannak bizonyos korlátok, amiket be kell tartanunk a családlátogatások alkalmával. Úgyhogy még az is lehet, hogy a korlátozások végett ez a karácsonyi időszak nyugodtabb és lassabb lesz, mint az előzőek, mert nem szaladunk 100 felé?
4, Nyisd meg a szíved
Az ünnepek közeledtével a szeretet megélése és elfogadása még inkább előtérbe kerül. Mi is lehetne a szeretet ünnepére való felkészülés legszebb módja, ha nem a szívünk megnyitása? Amikor nyitva van a szívünk, akkor tudjuk igazán megtapasztalni a szeretet szépségét, áramlását és igazságát és ezáltal nagylelkűvé, együttérzővé, és kegyelemmel telivé válunk, mely valójában mindannyiunk eredeti, igaz természete. A szív nyitott kapuján át tudunk kapcsolódni a saját Lelkünkhöz, és másokhoz is. Ebben a kapcsolódásban segít, ha hallgatjuk a kedvenc mantráinkat. Ezen link alatt találsz néhány olyan mantrát, amit az ünnepi időszakban hallgathatsz, hogy minél emelkedettebb és meghittebb legyen ez az időszak.
5, Teremtsd meg a saját hagyományaidat
Azt csakis Te tudod, hogy mit szeretsz, mik azok a hagyományok, amiket szívesen követsz és minden évben előveszel ebben az időszakban. Sokakban keltenek feszültséget a nem szeretett vagy rákényszerített hagyományok, pedig a legutolsó dolog kellene, hogy legyen a negatív érzések előtérbe helyezése. Például, ha nem szereted a diót, mert nem tudod rendesen megemészteni, de a családodban mindenki diós bejglit, zserbót vagy hókiflit készít, nyugodtan készítsd el magadnak a Te kedvenc sütidet, amivel nem csak magadat, de másokat is kényeztethetsz. Sőt, ez a süti akár válhat a Te hagyományos karácsonyi sütiddé is. Vagy nem eszel húst? Nem baj, készítsd el a Te ünnepi karácsonyi vegetáriánus ételedet és kóstoltasd meg nyugodtan a többiekkel is. Szerintem sokunknak van olyan szokása, ami nem a hagyományos ünnepi szokások közé tartozik, de neki fontos ilyenkor. Ezekhez bátran ragaszkodjunk és nyugodt szívvel vonjuk be a családot is.
5+1, Ne hanyagold az önfejlesztést ebben az időszakban se
Sűrűek a mindennapok és megsokasodtak a feladatok? Nem baj, attól még próbáld meg folytatni az elkezdett meditációt vagy gyakorlást, de itt akár folyamatban lévő nyelvtanulásra is gondolhatunk vagy napi 15-20 perc rendszeres olvasásra. Tehát az olyan dolgokat, amik az önfejlesztést segítik elő, amik kikapcsolnak a mókuskerékből és sikerélményekkel töltenek el, ne adjuk fel ebben a hónapba se. Különben sokkal nehezebb lesz újrakezdeni januárban.
Nagy öröm számomra, hogy olyan sokan csatlakoztatok a nagy közös év végi meditációnkhoz és sokan megosztjátok Velünk a pozitív tapasztalásaitokat a Sat Nam Jóga facebook csoportban.
Még az év végéig jövünk néhány dologgal, többek között a Le a Bejglivel 5 napos kundalíni kihívással és egy évtervező workshoppal is. Ha nem szeretnél lemaradni ezen online vagy helyszíni eseményekről akkor mindenképp iratkozz fel a hírlevelünkre vagy figyeld a facebook oldalunkat.
Kívánom Neked, hogy nyugodt szívvel és békével telve köszöntsd az Ünnepeket.
Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire, állandó frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a Facebook és az Instagram oldalunkon is.