Érezted már úgy, hogy a körülötted lévők megnehezítik életedet? Hogy ki akarnál törni bizonyos helyzetekből, de mintha a környezeted nem engedné?
Bármilyen nehéz helyzet is tárul elénk, fontos tudatosítanunk, hogy a másik hibáztatása, a másikra való mutogatás, a másik megváltoztatására való törekvés nem hogy könnyíti, de nehezíti azt, hogy áttörjük egy-egy helyzeten lévő blokkjainkat és felemelkedjünk. Ugyanis ez mind a felelősség nem felvállalását jelenti, azt pedig más sosem teheti meg helyettünk. Mi – csakis mi – vagyunk felelősek saját életünkért, körülményeinkért, csakis mi rejtjük azokat a tudatalatti mintákat, amik megakadályoznak célunk elérésében. A környezetünk mindig csak azt tükrözi, ami valójában bennünk van.
“Ismerd fel, hogy a másik is Te vagy.” (Yogi Bhajan)
Habár a másikra való mutogatással egonkat jóllakathatjuk egy ideig, olykor átmeneti megnyugvást hozva, de ennek gyakran az a folyománya, hogy idővel csak még lejjebb zuhanunk, és belekerülünk abba az ördögi körbe, amiben még jobban hibáztatunk. Lehet, hogy még több olyan barátot keresünk, aki a mi álláspontunkat támogatja, leveleket írunk és beszédeket tartunk, hogy mentsük, ami még menthető: a saját igazságunkat. De minek az árán?
Minden belőlünk fakad. Mi csak azt vonzzuk, ami bennünk van.
Ha blokkok vannak bennünk egy-egy témán vagy életterületen, akkor a blokkok tartanak vissza, nem a másik. Ezért soha nem a másik a probléma. A megoldás mindig bennünk van. Ha valamit nem tudunk megvalósítani, végigvinni, kiemelkedni, áttörni vagy éppen “kirakni az asztalra”, akkor mielőtt mást kezdenénk hibáztatni, vizsgáljuk meg inkább ezen pontokat abban a helyzetben vagy életterületen, ahol az elakadást érezzük:
- Van-e kellő önbizalmam az adott témában?
- Hitelesnek érzem-e magam benne?
- Képes vagyok-e a flexibilitásra, hogy ne ragaszkodjak foggal-körömmel a végkimenetelhez?
- Szívemből jön-e a dolog vagy az elmém irányít inkább? (Ezt onnan tudom legjobban felmérni, hogy ha érzem a támogató erőket, ha minden gördülékenyen zajlik akkor inkább az előbbi, ha küzdenem kell, akkor inkább az utóbbi irányít)
- Képes vagyok-e teljes mértékben elengedésben lenni a témával kapcsolatban, mert tudom bárhogy történik, az számomra a legjobb? (Ez nem egyenlő azzal, hogy a fizikai síkon nem dolgozom az ügyön)
- Megfelelő-e a jelenlétem, a kisugárzásom hozzá? Vonzom-e a megfelelő embereket, helyzeteket és körülményeket, amik mind a célomat szolgálják?
Mindenkivel előfordul, hogy olykor beragadva érzi magát egy-egy életterületen, de mindig van kiút. A befele figyelés, a felemelkedés, az elengedés mind azt szolgálja, hogy idővel meglássuk azt, mit is üzen számunkra egy-egy kihívással teli szituáció.
