Sokan tudjátok, hogy számomra a fő elfoglaltság jelenleg a Sat Nam Program – Közelebb Önmagadhoz havi előfizetéses online programom. Még nyár közepén nyitottam meg először az online kapuit, bár már évek óta ezt az álmot dédelgettem. A lényeg, hogy nyár közepén, nem éppen a legideálisabbkor, de megnyitottunk. Már most, fél évvel később látom és hálával tölt el, hogy milyen jó csapat kezd kialakulni, mégpedig egy “keménymag”, akik a Sat Nam Program lelkét adják. Így hát, engedjétek meg, hogy bemutassam néhányukat egy rövid interjú keretein belül. Az első önként jelentkezők Klári és Csillag. Ti pedig kedves Olvasók, fogadjátok szeretettel a tapasztalásaikat és a jógikus útra való lépésük történetét.

 

Kérlek mondj magadról pár szót, mi a foglalkozásod, hány éves vagy és mikor és hogyan kezdtél el jógázni. 

Takács Klári vagyok, 36 éves, közgazdászként végeztem és ezen a területen is dolgozom. 2018-ban volt egy nagyon nehéz évem munka és egészségügyi szempontból is, év elején elkezdtem a jóga alapokkal ismerkedni (vinyasa) és naponta legalább fél órát jógáztam, valahogy ebben a nehéz időszakban úgy éreztem erre szükségem van. Segített abban hogy magamra kezdjek el figyelni és ne a külvilágra összpontosítsak. Október végén dobta fel a facebook Mia eseményét hogy 2018.11.11-én 40 napos közös gyakorlás kezdődik, újjászületés meditációval. És innen indult el az egész kundalini jóga iránti elhivatottságom is.

Miért döntöttél úgy, hogy belevágsz a Sat Nam Programba és mit vártál tőle/mi volt a célod?

2019 óta több tanfolyamon és workshopon jártam a Sat Nam jógával (Margóval például a 8 Szuperképesség a Szerelemhez sorozatot csináltam meg, Miával a családi karmikus terhek elengedése, bőség és a negativitás elengedése workshopokat). Mikor láttam hogy Mia meghirdeti a Közelebb Önmagadhoz programot amiben különböző témákat járunk majd körbe, nagyon megörültem mert mióta foglalkozom a kundalini jógával nagyon sokat kaptam, különösen a meditációk segítségével. Úgy éreztem ez a Program jó lehetőség arra, hogy még ha a járvány helyzet meg is akasztott számos tevékenységet, ezzel az online lehetőséggel tudjak továbbra is a saját fejlődésemmel és tanulással foglalkozni.

Most, hogy már több hónapja a program aktív részese vagy, mit kaptál a programtól/beváltotta a hozzá fűzött reményeidet?

A Program nagyon tetszik, nagyon jól össze vannak rakva a témák és hozzá a különböző anyagok. Eddig minden témához tudtam valamilyen szinten kapcsolódni és a krija gyakorlatok egynémelyike szinte energiatöltetként hatott rám illetve több felismerésem is született a gyakorlatok során, úgyhogy teljesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A facebook csoportban is sok hasznos és érdekes dolog merül fel. Az első téma különösen jó indítás volt, a belső biztonság, azóta is rendszeresen hallgatom a mantrát vagy akár meg is csinálom a meditációt. A jelenlegi csakrák körüli utazás pedig szintén egy olyan téma aminek nagyon örülök és írom az élményeket, felismeréseket a kis Sat Nam füzetembe.

Mióta a Sat Nam Programban gyakorolsz, melyik az a gyakorlat (vagy bármi más, akár jógi tipp), amely a legnagyobb hatással volt rád és miért? 

Nehéz volna kiemelni egy konkrét gyakorlatot. Mióta a Sat Nam Programban gyakorlok mintha legtöbbször csak azok a témák jönnének velem szembe amikkel dolgoznom kell éppen vagy némi megerősítésre szorulnak. Van azonban 1-2 meditáció ami az idő múlásával is ugyanolyan felismerésekkel teli vagy energetizáló hatással vannak rám, mint az önszeretet meditáció, vagy a karmikus terhek oldása. A mantrák közül a Ardas Bhaee-t nagyon szeretem rendszeresen hallgatni és a nemrég megismert Gobinda Gobinda Hari Hari-t. Talán, ami mégis a legnagyobb horderővel bír ezek közül, az az önszeretet meditáció, ez a kérdéskör folyamatosan visszatérő téma az életemben valamilyen formában, folyamatosan kell vele dolgoznom. Születésem körülményei és szüleim korai elvesztése miatt ezzel mélyebben kell foglalkoznom, de érzem is hogy mint az izom, amit rendszeresen fejlesztenek ezzel kapcsolatos hozzáállásom és érzéseim is fejlődnek, lassan de biztosan.

Hogy érzed, a mindennapi életedbe is át tudod ültetni a Sat Nam Programba elsajátított tudást és tapasztalatokat? 

Úgy érzem ezen a téren még fejlődöm, viszont észrevettem hogy mióta rendszeresen gyakorlok egyre többször sikerül például semleges elmével megfigyelni a dolgokat/eseményeket és nem feltétlen érzelmi felindultságból reagálni. Korábban nagyon gyakran estem az ítélkezés hibájába, ez is elhalványodott már mióta kundalíni jógát gyakorlok. A rendszeres meditációs gyakorlásnak köszönhetően egyre gyorsabban jutok felismerésekhez, és a stresszt is jobban kezelem. A meditációk alatt sokszor sikerült jól, a lényeget megragadóan megfogalmazni azt, ami éppen foglalkoztat, a felismeréseimet vagy azt amivel aktuálisan dolgoznom kell.

Milyen további céljaid vannak a jövőben a jógikus úton? 

Mindenképp szeretnék ezen az úton továbbhaladni és fejlődni, még elég kis szeletét ismerem az egésznek és biztos vagyok benne hogy majd az élet hozza azokat a területeket, leckéket amikkel még vagy újra dolgom van, azt viszont biztosan tudom hogy a jóga az egyik kulcsa annak, hogy megtaláljam a helyes utat, tudjak befelé figyelni vagy akár meg tudjam  jól fogalmazni a kérdéseimet vagy gondolataimat ha külső segítségre lenne szükségem.

————————————————————————————————————————————————————————————————

Kérlek mondj magadról pár szót, mi a foglalkozásod, hány éves vagy és mikor és hogyan kezdtél el jógázni. 

Sulyok Csillag vagyok, 41 éves, végzettségem szerint közgazdász. 13 év szállodaipar után utazni kezdtem, önkéntes munkákat végeztem szállásért és ételért, így eljutottam Dél-Kelet-Ázsia és Dél-Amerika több országába. A jóga ezekben az években jött napi szinten az életembe: reggelente egy 20-25 perces nyújtás után indulhat a nap. Emellett hetente gyakoroltam csoportos órán.

Miért döntöttél úgy, hogy belevágsz a Sat Nam Programba és mit vártál tőle/mi volt a célod?

3-4 éve találkoztam a kundalíni jogával, akkor kerestem róla irodalmat, így találtam rá a satnamjoga.hu-ra és a Facebook csoportra. A karantén alatt Mia ajándékba adott hetente egy kriyát, és mesélt a születendő projectről. Ekkor már kétség sem fért hozzá, hogy a 3 yogini közül vele folytatom a gyakorlást. Hatalmas tudását számomra is érthetően, a legnagyobb szeretettel adja át, minden kriyáról részletesen mesél, így teljesen azt érzem, van egy mesterem, aki inspirál, és fejleszt – ez volt, ami a legjobban hiányzott, amikor egyedül gyakoroltam, és még csak próbálgattam, vajon melyik yoga irányzat az, amiben igazán megtalálom magam.

Most, hogy már több hónapja a program aktív részese vagy, mit kaptál a programtól/beváltotta a hozzá fűzött reményeidet?

Kimondott elvárásaim nem voltak a programmal kapcsolatban, szerettem volna mindig új kriyákat gyakorolni, és többet tudni a kundalíni elméletéről – ezt maximálisan megkapom a Sat Nam programban. Igazi öröm –amikor időm engedi – szétnézni a csoportban, szinte „megismerni” a többi tagot. Nekik mik a kedvenc mantrák, nehezebb kriyák, kihívások a mindennapokban, vagy éppen mi teszi őket boldoggá. Egyszóval talán a „tartozok egy közösséghez” érzés, ami a legnagyobb ajándék a programban.

Mióta a Sat Nam Programban gyakorolsz, melyik az a gyakorlat (vagy bármi más, akár jógi tipp), amely a legnagyobb hatással volt rád és miért? 

Nagyon tetszik a szívcsakra kriya, hatalmas felismeréseket hoz/ott a mentális síkon. Fizikai síkon pedig a gerinc nyújtó, napi gyakorlásra ajánlott kriya a nagy kedvencem. A jógikus tippek közül elég sokat használok már, mivel az elmúlt néhány évben természetgyógyászattal is foglalkozom, időnként böjtölök, nyers hónapokat/ éveket tartok vagy tartottam. Ettől függetlenül mindig izgatottan várom a csütörtököt, mert minden videóban kapok valami pluszt. Sokszor Mia nyugalmat árasztó szavai töltenek fel a legjobban. A Mul Mantrát évek óta hallgatom, zengetem, ezért nagyon örültem, hogy Mia segítségével a kiejtésben is tudtam fejlődni a 30 napos gyakorlás során.

Hogy érzed, a mindennapi életedbe is át tudod ültetni a Sat Nam Programba elsajátított tudást és tapasztalatokat? 

Úgy érzem, hogy a rendszeres gyakorlással emelkedik az energiaszintem, erősödik az idegrendszerem, tehát feszült helyzetekben is könnyebben maradok nyugodt, vagy hamarabb nyerem vissza a lelkibékémet. Egy nagyon nehéz időszakomból való kilábalásban, megerősödésben az egyik mankóm. Ezért nem győzök elég hálás lenni nektek, drága Mia és Zsófi!

Milyen további céljaid vannak a jövőben a jógikus úton? 

Mindenképpen folytatom a gyakorlást, és sokszor ajánlom is a hozzám kezelésre járóknak a kundalínit. Szeretnék több mantrát is „megtanulni”, esetleg többet tudni a hagyományokról, „elméletről”. Hatalmas élmény volt egy korábbi Everness fesztiválon részt venni a hajnali Sadhana-n, ahol szinte mindenki hófehérben volt, és kb egy órán át csak mantráztunk. Bízom benne, hogy lesz még alkalmam ilyen csodás eseményre csatlakozni.

Köszönöm ezt az interjút Nektek és azt, hogy a Sat Nam Programot választottátok azért, hogy felébresszétek a bennetek szunnyadó lehetőségeket. Folytatás következik! Sat Nam, Mia

Ha szeretnél Te is a részese lenni a Sat Nam Programnak, akkor itt a lehetőség. Még több információt ide kattintva érsz el.

Tetszett az interjú? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire,  állandó frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a Facebook és az Instagram oldalunkon is.