Április 7-től 10 héten át a Sat Nam Jóga Központban vagy Online

 

A 15. század végétől a 18. század elejéig tíz egymást követő Guru tudatosan csatornázta át és ismerte fel a Shabad Guru erejét, a hang hatását, amely a sötétségből a fénybe vezet át. Ezek a guruk a mai India és Pakisztán területén éltek, utaztak és tanítottak. Életük 239 éves időszakot ívelt át. Forradalmasították koruk szellemi, társadalmi, gazdasági és politikai életét. Mind a tíz szikh guru egyértelműen kijelentette, hogy ők emberi lények. Egyszerűen megáldották őket azzal a képességgel, hogy meghallják, csatornázzák és megosszák az Egyetemes Tanítónak a Hangját, hogy mások is meghallják azt.

A „szikh” jelentése „az igazság keresője”. A szikh guruk idejében a hívők közössége sokszínű, multikulturális és vallásközi volt. A „szikh” kifejezés csak később kezdett az emberek egy meghatározott csoportjára utalni. Eredetileg a Szikh Dharma azt jelentette, hogy „annak a spirituális gyakorlata, aki az igazságot keresi”.
500 évvel ezelőtt ez a tíz szikh guru a férfiak és nők egyenlőségét tanította. Azt tanították, hogy az emberi lények egyetlen csoportja sem helyezkedik magasabban, mint bármely más csoport. És azt állították, hogy az emberi faj közös testvérisége a legmagasabb valóság. Tanításaik felhatalmazták az embereket arra, hogy megtörjék a kasztrendszert, leküzdjék a nőket károsító társadalmi szokásokat, gazdaságilag önellátóvá váljanak, és hogy minden ember közös emberségén alapuló toleráns társadalmat hozzanak létre.

Ezen a tíz alkalmas sorozaton egy-egy szikh guru nyomán járva – megismerve az életútjukat, az emberiségért végbevitt cselekedeteiket, a földi létben megtestesített isteni minőségeiket –  az általuk közvetített hangrezgések zengetésén keresztül élesztjük fel lelkünkben a szeretet, az együttérzés, a megbocsájtás, a bátorság, az alázat, a kedvesség képességét, a felelősségvállalásra, az elköteleződésre és a szolgálatra való készséget.

A hangrezgés által kapcsolódunk lelkünk isteni, végtelen létéhez és küszöböljük át a születés-élet-halál örökös körforgásából és a földi lét dualitásából fakadó fájdalmat és szenvedést.

Mikor és hol indul az órasorozat?

  • csütörtökön 19.45 – től 20.45-ig

Személyesen a Sat Nam Jóga Központban (1123 Budapest, Alkotás u. 13. IV. emelet, 51-es kapucsengő) vagy

Online Zoom-on keresztül ugyanezen időben

Hozzájárulás:

✧ 10 alkalmas bérlet: 25000 Ft a helyszíni és az online sorozatra is
Alkalmanként szabad helyek függvényében látogathatók az órák, az általános bérletekkel, vagy 3.000 Ft-os alkalmi jegy megvásárlásával.

Jelentkezés:

A Központba:

Jelentkezem

Online:

Jelentkezem

Online részvétel:

Ha online kapcsolódnál az órákhoz, a befizetésed megérkezése után az óra előtti közvetlen órában küldjük számodra a Zoom linket arra az email címedre, amelyet a vásárlásnál megadtál.

 

A részvétel előzetes jóga vagy meditációs tapasztalatot nem igényel!

A jóga és a meditáció nem helyettesíti az egészségügyi szakemberrel való konzultációt és nem helyettesíti a hivatalosan elfogadott orvoslást. Gyakorlatai, amelyek évszázados tapasztalaton alapulnak segítenek az egészség fenntartásában, azonban tünetek jelentkezésekor, betegség megléte esetén orvosi konzultáció szükséges a gyakorlás megkezdése előtt.