Sokan tudjátok, hogy számomra a fő elfoglaltság jelenleg a Sat Nam Program – Közelebb Önmagadhoz havi előfizetéses online programom. Még nyár közepén nyitottam meg először az online kapuit, bár már évek óta ezt az álmot dédelgettem. A lényeg, hogy nyár közepén, nem éppen a legideálisabbkor, de megnyitottunk. Már most, fél évvel később látom és hálával tölt el, hogy milyen jó csapat kezd kialakulni, mégpedig egy “keménymag”, akik a Sat Nam Program lelkét adják. Így hát, engedjétek meg, hogy bemutassam néhányukat egy rövid interjú keretein belül. A következő önként jelentkezők Enikő és Márta. Ti pedig kedves Olvasók, fogadjátok szeretettel a tapasztalásaikat és a jógikus útra való lépésük történetét.

Kérlek mondj magadról pár szót, mi a foglalkozásod, hány éves vagy és mikor és hogyan kezdtél el jógázni. 

Koplányi Enikő vagyok, 33 éves, közgazdász. Egy baba tápszereket is forgalmazó multinál dolgozom trade marketing pozícióban. Kb. 7 éve kezdtem el jógázni. Ahová jártam edzőterembe, ott volt dinamikus jóga, így pár évig azt csináltam, bár közelebb állt a fizikai gyakorlatokhoz, mint a légzéshez és az elméleti síkhoz. 2 éve jártam egy jóga táborban, ahol jobban megismerkedtem a jóga filozófiával és a meditációval is. Azóta jártam gerinc jógára, flow és dinamikusabb órákra, a karantén idején pedig az ashtanga és a kundalíni jógát gyakoroltam rendszeresen.

Miért döntöttél úgy, hogy belevágsz a Sat Nam Programba és mit vártál tőle/mi volt a célod?

A Facebookon láttam meg a hirdetést és kíváncsivá tett. A karantén alatt végzett kundalíni jógát nem éreztem a magaménak, nagyon küzdöttem a meditációkkal. Akkor megfogadtam, hogy soha többé, de nem szeretem feladni és szeretem minden lehetséges oldalról megközelíteni az adott dolgot, mert hátha működik, csak rosszul álltam hozzá. Sok önismereti programban vettem már részt, és a legtöbb helyen szembe jött velem a kundalíni jóga, mindenki javasolta, hogy próbáljam ki, ezért sem akartam annyiban hagyni a dolgot, így jelentkeztem erre a havi programra. Ami megtetszett benne, az a sokszínűsége. Van havi jóga óra, krija, meditáció, és a tanítások révén végre megértettem, hogy mit miért csinálunk. Sokszor nehéz egy már létező kurzushoz kapcsolódni kezdőként, mert nem mindig kezdik el újra magyarázni az elméletet, itt viszont minden kérdésre választ kaptam. Tetszett a heti bontású tematika is, hogy a jóga össze van kapcsolva az önismerettel, ugyanakkor nincsenek kötelező elemek, akkor és azt csinálok, amit szeretnék. További előnyének láttam a Facebookon létrehozott közösséget, mert van lehetőség az élmények és tapasztalatok megosztására.

Most, hogy már több hónapja a program aktív részese vagy, mit kaptál a programtól/beváltotta a hozzá fűzött reményeidet?

Örülök, hogy csatlakoztam a programhoz! Vannak gyakorlatok, amik közelebb állnak hozzám, vannak, amikkel még dolgoznom kell. Viszont a gyakorlások során, ha van bennem ellenállás valamilyen mozdulatsorral vagy meditációval kapcsolatosan, akkor az egyre gyorsabban szűnik meg, és egyre nagyobb elfogadással tudom végigülni a meditációkat is. Nagyon tetszenek az önismereti feladatok, főleg a hála hétfő, mivel minden nap figyelek arra, hogy miért lehetek hálás, hogy össze tudjam szedni a 108-as listát. A tanításokat is szeretem, főleg a csakrához tartozó tanításokat. Mindig van bennük valami új, többször is meg szoktam őket hallgatni. Ha lehet, még jobban figyelek magamra, és próbálok figyelni arra, hogy mi mit vált ki belőlem.

Mióta a Sat Nam Programban gyakorolsz, melyik az a gyakorlat (vagy bármi más, akár jógi tipp), amely a legnagyobb hatással volt rád és miért? 

A 108 hála összeírása volt rám talán a legnagyobb hatással. Hajlamos vagyok a negativitásra, viszont ezzel a feladattal igyekszem minden nap keresni valamit, amiért hálás lehetek. Ez segít abban, hogy észrevegyem az apróbb dolgokat is, és emlékeztessem magam arra, hogy mennyi mindent elértem már az életben, ami nem feltétlenül jutna eszembe mindig. Ezen kívül a mantrák rengeteget adtak nekem. Nagyon sokat hallgatom őket reggelente, vannak konkrét kedvenceim is. Nem tudom megmondani az okát, de van néhány előadó, akinek annyira gyönyörű hangja van, hogy jól esik hallgatni, ahogy énekel, valahogy megnyugtat. Amikor a Mul mantrát gyakoroltuk és rákerestem a videókra, akkor jöttem rá, hogy én ezt már elég régóta hallgatom, és most már végre a szövegét is tudom rendesen énekelni. Sokkal könnyebb volt ezután memorizálnom a szöveget is. Használom még a hideg vizes zuhanyt is esténként, és a nyelv tisztításával kezdek reggel. Anélkül el sem tudom már indítani a napomat. Úgy érzem, hogy minden bacit el kell távolítanom még az első korty víz előtt.

Hogy érzed, a mindennapi életedbe is át tudod ültetni a Sat Nam Programba elsajátított tudást és tapasztalatokat? 

Úgy gondolom, hogy igen. Amilyen gyakorlatokat végzek, azok egyrészt fizikai jellegűek (hideg vizes zuhany, nyelvtisztítás), amit rendszeresen gyakorlok, a többi rész pedig jól beilleszkedik az önismereti tevékenységeim közé (pl. hála lista). Vannak dolgok, amiket többször kell hallani és gyakorolni, és úgy gondolom, ezek hatása majd később fog megmutatkozni. Vagy jobban észrevehető, ha majd néhány hónap múlva visszatekintek.

Milyen további céljaid vannak a jövőben a jógikus úton?

Elsődleges célom az önismeret, hogy jobban megértsem magam, rálépjek arra az útra, amin haladnom kell. Szeretném a meditációt jobban elsajátítani, és eszközöket, módszereket találni a stressz leküzdésére. Emellett fizikai jellegű céljaim is vannak, szeretném a belső erőmet fejleszteni, hogy idővel fal nélkül is tudjak kézen állni, továbbá a rugalmasságomat is szeretném fokozni.

——————————————————————————————————————————————————————————————-

Kérlek mondj magadról pár szót, mi a foglalkozásod, hány éves vagy és mikor és hogyan kezdtél el jógázni. 

50 éves vagyok, radiológián dolgozom, hobbim a megvilágosodás felé vezetni embertársaimat. 20 éves koromban kezdtem intenzív elvonulásokra járni feltöltődni, ahol a gyakorlatok része a jóga és különböző meditációs technikák. Gyermekeim megszületésével ezek a programok hosszú évekre háttérbe szorultak. Mia felfedezésével kaptam ismét kedvet a rendszeres gyakorláshoz. Nagyban hozzásegített a karantén helyzet is ahhoz, hogy tevékenyebben töltsem az időt az önismeret útján ismét.

Miért döntöttél úgy, hogy belevágsz a Sat Nam Programba és mit vártál tőle/mi volt a célod?

Fontos volt számomra, hogy minőségi időt töltsek magammal és a fejlődésemre szánt gyakorlatokkal. Mia oldala annyira letisztult és alapos, hogy azonnal felkeltette az érdeklődésem. Ragyogóan tiszta lelke átfénylik a digitális világon is…

Most, hogy már több hónapja a program aktív részese vagy, mit kaptál a programtól/beváltotta a hozzá fűzött reményeidet?

Mivel régóta nincsenek bennem elvárások, sokkal inkább egy gyermeki kíváncsiság, ezért kezdetben csak arra figyeltem mit váltanak ki belőlem a tanítások és a gyakorlatok. Meglepett, hogy mennyi újat tudtam meg Miától (nagyon jók a jógi tippjei, italreceptjeit bevéstem a receptes noteszomba). Értékesnek tartom a tanításokat, némelyik mondata annyira mélyen átég a lelkemig, hogy fel kell írjam, mert tudom ezzel még dolgom van. Szinte mindennel kapcsolatban van ilyen mondata és ezért nagyon lelkesen hallgatom a soron következőket, mert tudom van mit tanulnom Tőle. Kifejezetten jól esett, hogy csak említést tettem arra vonatkozóan, hogy korán kelőként szeretném /lehetőleg reggel/ megtudni a napi fókuszt, és máris hajnali óráktól megtalálhatóak voltak az anyagok. Ezzel nagyon jó kezdést kaptam a napjaimhoz. Sokszor azon kaptam magam, hogy utazom a munkahelyemre és a mantrákat énekelem magamban.

Mióta a Sat Nam Programban gyakorolsz, melyik az a gyakorlat (vagy bármi más, akár jógi tipp), amely a legnagyobb hatással volt rád és miért? 

Legvidámabb élményem a hidegzuhannyal ért. Nem gondoltam volna, hogy valaha kipróbálom. Megérte! Fiatalabbnak, energikusabbnak /kórokozók által legyőzhetetlennek/ érzem magam. Citromos vizet eddig is ittam, de hidegen. Lényegesen hatékonyabbnak érzem melegen inni. A hidegebb évszak felé haladva jobban is esik, ezért a munkahelyemen napközben is ezt fogyasztom, ha megkívánom. Kipróbáltam a kurkumát, /össze is fogott minden fából készült konyhai eszközömet, amit azért nem bánok, mert emlékeztet arra, mi mindent vonhat be a belsőmben is ez a ragyogó, gyógyító sárgaság/. Eddig teljesen hiányzott a megszokott fűszereim közül, de örömmel bővítettem vele a készletet. Mély és átütő élményt adott a gyökércsakra meditáció, igyekeztem követni Mia utasításait Bevallom nem tudtam mindenben az ajánlott mennyiséget teljesíteni, ezért különösen meglepett, hogy egy jóleső sírásban oldódott ki belőlem valami nagyon mélyről és nagyon régről /tán generációs mélységekből is/. Biztos vagyok benne, hogy segítette a folyamatot a kéztartás, a mantra és a zene is. /17 éves fiammal együtt megismételve a gyakorlatot, nála is mélyen átélt hatást láthattam, aminek különösen örültem anyaként/.

Hogy érzed, a mindennapi életedbe is át tudod ültetni a Sat Nam Programba elsajátított tudást és tapasztalatokat? 

Egyértelműen. Minden reggel tapasztalom áldásos hatásait /hideg zuhany energiáival, tisztító citromos vízzel a szervezetemben, mantrákat énekelve utazom a munkahelyemre/. Főzéskor használt kurkuma új ízvilágot, színt és gyógyulást ad. Mia tanításai, tanácsai örökérvényű igazságokon alapulnak. Létfontosságúnak tartom, /különösen ezekben a megpróbáltató időkben/ megtartó erejüket.

Milyen további céljaid vannak a jövőben a jógikus úton?

Nincsenek céljaim. ,,Csak” az út maga… Ha mégis kéne valamit találni, az magam és mások megerősítése és megtartása a felébredésben.

Köszönöm ezt az interjút Nektek és azt, hogy a Sat Nam Programot választottátok azért, hogy felébresszétek a bennetek szunnyadó lehetőségeket. Sat Nam, Mia

Ha szeretnél Te is a részese lenni a Sat Nam Programnak, akkor itt a lehetőség. Még több információt ide kattintva érsz el.

Tetszett az interjú? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire,  állandó frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a Facebook és az Instagram oldalunkon is.