Ebben a hónapban számos gyönyörű létállapotot fedezünk fel, amelyekhez a Shabad Guruval meditálás által juthatsz el.
- Brahm Gyani: Isten ismerője (birtokolni Isten ismeretét)
- Jiwan Mukht: Életben felszabadított (halál nélküli)
- Sant-Sipahi: Szent-katona (annak az egyensúlya, hogy amikor szükséges, megvéded önmagad és másokat miközben rendelkezésre áll a szentség, amiben benne tartod magad)
Jiwan Mukht: Életben felszabadított (halál nélküli)
Ez az információ Dr. Jivan Joti Kaur Khalsa „Dying into Life: The Yoga of Death, Loss and Transformation” című könyvéből származik.
A negatív karma poklot teremt a földön (és azon túl). Ahogy a dharma elégeti a rossz karmát, a mennyország vagy a felszabadulás megtapasztalható miközben életben vagyunk (és azon túl is).A szikh ösvényen van egy gyönyörű koncepció, amelyet Jiwan Mukhtnak hívnak. A „Jiwan” életet jelent, a „Mukht” azt jelenti, hogy szabad vagy felszabadult. Elérhetjük a Jiwan-Mukht állapotot, a felszabadulást, amíg még életben vagyunk. Ennek a koncepciónak öt aspektusa van, ezekről ír Dr. Jivan Joti Kaur Khalsa fenti könyvében.
Első aspektus
Az első aspektus – a szabadság, a bölcsesség és az Isten vagy a Végtelen Én megtapasztalása – akkor is megvalósítható, amikor még életben vagyunk. Nem a fizikai test, hanem az elme hozza létre az Istentől való elszakadás gondolatát, ami az emberi kötöttséget és kínt (a földi poklot) alkotja. Tökéletlenségünket és szenvedésünket ebben a világban az okozza, hogy figyelmen kívül hagyjuk valódi természetünket, isteni természetünket.
Amikor a legnagyobb gyötrelemben vagyunk, lényünk mélyén elfelejtjük, hogy az egész Teremtés mozaikjának egy darabja vagyunk. Elszakadunk attól, ami életet és táplálékot ad nekünk, attól a szeretetteljes, mindig jelenlévő energiától, amely soha nem hagy el bennünket. A végtelen tudatunkhoz vagy Istenhez fűződő kapcsolatunk felismerése és az én valódi természetének megtapasztalása enyhíti ezt a szenvedést, a mennyországot a földre hozza.
Ha emlékezünk vagy nem emlékezünk a Forrással való kapcsolatunkra, az mély hatással lesz tudatunkra. Ez elvezet minket a Jiwan-Mukht második aspektusához. A tudat, amelyben élünk, követ minket a halálba és tovább.
Második aspektus
Más szóval, ha tiszteletreméltó, félelem nélküli, örömteli, Istentudatos életet élünk a földön, akkor ezt az állapotot magunkkal visszük, amikor meghalunk. Ha félünk, bűntudatosak vagy dühösek vagyunk, ezt az állapotot magunkkal visszük a halálba. A tudat, amelyben élünk, ugyanaz, amelyben meghalunk.
A félelem érzékeinkhez, szenvedélyeinkhez és egóinkhoz köt bennünket – véges bilincsekhez, amelyek sajnos túlságosan is ismerősek számunkra, mert érezhetjük őket. Valahogy emlékeztetnek minket arra, hogy élünk. A hátránya az, hogy mivel ego-alapúak, kicsinyességünk hajtja, ezért fájdalmat okoznak. . . ahelyett, hogy szellem alapú nagyságunk hajtana, ami tágulást teremt.
Életünk legnagyobb kudarcai közül néhány a vágyainkkal kapcsolatos elvárásaink vagy illúzióink eredménye, amelyek talán gyermekkori fantáziából vagy szüleink beteljesületlen álmaiból származnak. Ezek a ragaszkodások meghiúsítják a lehetőségeinket – például egy dobozba zárva, ahol nincsenek nyílások –, nem látunk tovább a magunk által kiszabott börtönünkön.
Ezzel szemben a félelem nélkül élni azt jelenti, hogy átadjuk magunkat annak, ami van. Lehetővé teszi számunkra, hogy a Mestertervező kreativitásával áramoljunk, korlátlan lehetőségekre (mennyország) kiterjesztve magunkat.
Az, hogy félelem nélkül élünk, nem jelenti azt, hogy az elménket, az akaratunkat és az érzékeinket tagadjuk; Valójában fejleszthetjük őket, hogy akut tudatállapotban működjenek, miközben fenntartjuk az egyensúlyt és a harmóniát – ezzel segítve a félelemnélküliséget.
Napi spirituális gyakorlatunkkal negatív egónk és szenvedélyeink átemelkedhetnek valódi természetünkbe, finoman hangolt intuíció által irányítva, véget vetve a fájdalom és szenvedés végtelennek tűnő karmájának. Félelem nélkül fogunk élni. . . és így örömmel – halhatatlanok leszünk.
Amikor egó-tudatunkból élünk Isten-tudatunk helyett, legtöbbször energiánk folyamatosan ingadozik, emelkedik és süllyed a menny és a pokol között. Vágyainkat kielégítve azt gondoljuk, hogy a mennyországban vagyunk. Elzárva a kielégüléstől, a pokolba csöppenünk. Nem vesszük észre, hogy a pokol ellenállás. . . küzdelem, míg a mennyország az elfogadás. . . megadás.
A pokol az „én-ség” feszült állkapcsa. A mennyország a szív kiterjesztett „mi-sége”, amikor merünk kinyújtani a kezünket és feltétel nélkül szeretni. A megbocsátás a boldogság kulcsa (a földi mennyország). Enélkül a fájdalom és az élő pokol véget nem érő spiráljában leszünk. Ha mindenben Istent látjuk – Istent egymásban és magunkban –, a megbocsátás győzni fog. Képesek leszünk megbocsátani másoknak és magunknak.
Harmadik aspektus
A Jiwan-Mukht harmadik aspektusa az, hogy az élet nem ma és a halál nem holnap. Jelenleg mindkettő létezik. Mondhatunk „igent” vagy „nem”-et az életre. Mindannyiunknak fel kell tennie a kérdést, hogy élek vagy haldoklom? Mondhatunk „nem”-et az életre, megengedve, hogy egy részünk elsorvadjon és meghaljon. Vagy kimondhatjuk „igen”, lehetővé téve, hogy az élet kiterjesszen bennünket.
Igent mondani az életre kockázatvállalást jelent. Ez azt jelenti, hogy merünk valami újat kipróbálni, másnak lenni. . . Az „igen” kimondása az életre azt is jelenti, hogy hagyjuk, hogy egyes részeink meghaljanak. Ez azt jelenti, hogy el kell engedni a régi vagy negatív szokásokat, ötleteket és gondolatokat, amelyek talán már nem szolgálnak minket. Lehet, hogy egy korábbi célt szolgáltak, ami már nem része a valóságunknak. Engedd el őket, hadd haljanak meg.
Amikor erre képesek vagyunk, vákuum keletkezik, teret adva új ötletek, szokások megszületésének, amelyek talán jobban megfelelnek jelenlegi helyzetünknek.
Minden nap egy új kezdet, egy újjászületés, és minden éjszaka egy lezárás vagy elengedés. Ily módon az élet egy izgalmas utazás lehet, befogadjuk és elengedjük, a legteljesebb mértékben éljük meg az utolsó leheletünkig. Az egész élet az élet és a halál természetes áramlásává válik.
Negyedik aspektus
A Jiwan-Mukht negyedik aspektusa a szolgálathoz kapcsolódik. Isten-tudatos lényekként a világban vagyunk. Történelmileg a jógik és a szent emberek barlangokban meditálva töltötték életüket, elszigetelve magukat a társadalom többi részétől. Ebben a korszakban lehetünk belül aszkéták, kívül pedig világiak.
Olyanok vagyunk, mint a lótuszvirág, melynek gyökerei a sárban vannak, virága pedig a vízen lebeg, nem érinti a kosz. Akár utcaseprő, akár agysebész vagyunk, a szolgálattudattal mindent megtehetünk.
Élethosszig tartó törekvésünk egyik összetevője lehet, hogy megosztjuk spirituális tudásunkat mindenki javára. A fény túl nagy ahhoz, hogy visszatartsuk; a Vízöntő Korszak azt kéri, hogy osszuk meg mindenkivel.
Ötödik és hatodik aspektus
A Jiwan-Mukht ötödik és utolsó aspektusa a halálra való felkészülésünkhöz kapcsolódik. Életmódunkkal készülünk a halálra. Életünk minősége attól fog függeni, hogy megértjük-e és felkészültünk-e a halálra. Ha valaki nem érti a halált, nem érti az életet sem. Ha az ember fél a haláltól, fél az élettől.
Az amerikai indiánok egy rendkívüli technikát fejlesztettek ki a halálra való felkészülésre, halotti ének segítségével. Arra használták, hogy kapcsolatot tartsanak fenn a Nagy Szellemmel fenyegetés vagy stressz idején, például amikor szökött lovon lovagolnak, veszélyes állattal találkoznak, vagy amikor sérültek vagy betegek. Azonnal a halotti ének jutott eszükbe. Részük lett, szükség esetén mindig elérhető. Ismerkedést teremtett az ismeretlennel – a halállal.
A hindu hagyományban van egy másik példa az élet/halál ilyen jellegű jelenlétére. Azt tanítják és gyakorolják, hogy Isten nevével az ajkaidon meghalni a Forráshoz való tudatos visszatérés módja. Az ember egy pillanat alatt eldobhatja az elmének a világról alkotott kivetítését, és eggyé válhat Istennel.
A Kundalini Jógában erre a célra speciális mantrákat, úgynevezett Pran Sutrákat vagy „mesterkulcsokat” használunk. Használni kell őket az életben, és olyan szokássá válnak, hogy a halál pillanatában az ember automatikusan azt énekli.
Amikor egy autó elvág elénk, és majdnem balesetet okoz, átkozzuk a másik sofőrt, vagy automatikusan elkezdhetjük a prán-szútrát? Amikor fájdalmunkban fekszünk az ágyban, a Sat Nam mantrával koncentrálhatunk a hosszú mély légzésünkre, vagy félünk és dühösek vagyunk? Amikor egyik gyermekünk tőlünk függetlenül érvényesíti identitását, dühösek vagyunk és fenyegetve vagyunk, vagy a növekedés és terjeszkedés természetes sorozatának tekinthetjük?
Ez egy olyan életszemlélet, amely olyan szokássá válik, amelyre a halál pillanatában automatikusan áttérünk. Most kell megtalálnunk a Jiwan-Mukhtot, a spirituális kapcsolatunkat. A halálig várni már késő lesz. Élet közben művelni és gyakorolni érdemes, hogy javítsuk életünk és halálunk minőségét.
