A minap az egyik kedves tanártársamtól – aki az idei képzés szervezésében tevékenykedik – kaptam egy levelet, melyben megkért, hogy válaszoljak néhány kérdésre azzal kapcsolatban, hogy miért is választottam a kundalíni jóga útját, és mi vitt arra, hogy elvégezzem a képzést. Bevallom, elgondolkodtam egy picit. Hogy is volt, mint is volt? És mi által jutottam el oda, ahol most vagyok? Egy több, mint „visszaemlékező poszt” következik. 🙂
A jógával legelőször kb. 23 évesen találkoztam, több, mint 8 éve, amikor az egyetem alatti szünidőben édesanyámmal rendszeresen elmentem néhány órára. Ő akkor már kb. 15 éve jógázott, ha nem több. Jól esett, kikapcsolt, átmozgatott, megnyújtott. Szívesen mentem, szerettem a társaságot. Habár mindenki jóval idősebb volt nálam, jól esett a szeretetük, a befogadásuk, és egyáltalán, jó érzés volt, hogy valamit teszek önmagamért a rendszeres futásaim és a napi 20 órás rajzolásaim mellett. Ez így ment néhány hónapig. Majd egy huzamosabb külföldi életút következett. Szakmai gyakorlatokra mentem különböző országokba, ahol a jóga meg-meg maradt, de közel sem olyan erősen. Általában néhány szabad órámban, egy-egy videó alapján gyakoroltam, de inkább élveztem a nagybetűs Életet, jöttem-mentem, tapasztaltam, kapcsolatokat építettem, és minél több kulturális programon részt vettem.
25 évesen azonban hazatérésem után egy komoly egészségügyi helyzet igen nagy sokként vágott pofon: tudtam, itt és most változtatni kell életemen. Abban az időszakban mind a mind nyugati orvoslás módszerében, és mind az orvosokban igen nagyot csalódtam, de a legfontosabbra hamar rájöttem: senki mást nem hibáztathatok, az életemért csakis én vállalhatom a felelősséget.
Ezen felismerések után, kb. másnap úgy döntöttem, adok egy újabb, tán picit rendszeresebb esélyt a jógának, ha már más nyugati módszerrel nem jutottam előrébb az elmúlt két évben. Így kezdtem el gyakorolni, először könyvekből, és heti 1-2 alkalommal újra jógaórákra jártam. Először csak napi 20 percre, majd napi kétszer 20 percre ültem le meditálni, úgy, hogy fogalmam sem volt eleinte arról, mi az a meditáció. De azt éreztem, ha már csak megfigyelem magam néhány percre, az mennyire megnyugtat, és mennyire sok felismerést szerezhetek ezáltal magamról. Idővel rájöttem, hogy minden kérdésemre a válasz bennem van, és sokszor tapasztaltam meg a Shunya, a mély csend és üresség állapotát is. Néhány hét után lételememmé vált a jóga és a meditáció rendszeres gyakorlása. Az első fizikai szintű pozitív visszajelzések pedig már egy hónap után jelentkeztek, ami még nagyobb erőt és kitartást adott ahhoz, hogy folytassam azt, amit elkezdtem. Pedig hol voltam még akkor az erős idegrendszertől és a mély stressz kivezetésétől?! Még csak akkor kezdtem felfedezni magam és helyreállítani a fizikai testem állapotát, és ez néha, bizony igen sok türelmet igényelt.
Kb. másfél évvel a rendszeres gyakorlásaim után, részt vettem a barátaimmal egy tavaszi kundalíni jóga workshopon. Tetszett, tetszett, sokat segített az akkori egyéb lelki válsággal küzdő fiatalságom megélésében, de nem ez volt az, ami igazán átütő tapasztalást hozott.
Néhány hónappal később, mikor építészként egy budapesti irodában dolgoztam, éreztem meg komolyabb hívást arra, hogy változtatnom kell a gyakorlásomon. Sokkal hatékonyabb, mélyebb, és átütőbb erejű gyakorlásra volt szükségem, mint eddig a rendszeres túlórázások és hosszú munkaidők mellett. Így elkezdtem visszanyúlni a kundalíni jógához. Szerencsémre (vagy inkább sorszszerűen), épp ezidőtájt szerveztek egy tanári képzést, aminek bevezető workshopjainak utolsó napjának utolsó estéjére eljutottam – miután a kimerültségtől összeszedtem magam. Mindez természetesen egy utcával arrébb volt az akkori lakhelyemtől, így különösebben megerőltetni sem kellett magam, hogy részt vegyek aznap este valamin, amit akkor még nem tudtam, hogy addigi életem meghatározó pontja lesz.
Elhívtam egy sportoló barátomat, leültünk a matracainkra a tágas, mindenféle ezoterikus hókusz-pókusztól mentes teremben. Egy lengyel jógini, Sarbjot Kaur ült velünk szemben, aki olyan erős jelenlétet árasztott magából, és akkora sugárzó testtel rendelkezett, amit ezelőtt még sosem tapasztaltam. Becsuktam a szemem, könnyek kezdtek el lecsordulni az arcomon. Nem tudtam mi történik, csak azt éreztem, hogy hatalmas nyugalom lesz úrrá rajtam, miközben egy fénnyel teli térben ülök, és arany energiák mossák át lágyan a fejem, a testem, a lelkem. Annyira csodálatos érzés volt, hogy végigsírtam azt a két órát. Addigra már néhány átütő és meghatározó spirituális élményen túl voltam, de ott aznap nemcsak a valódi önmagamat éreztem meg újra, hanem azt is, hogy bármi is legyen ez az energia, a lelkem eggyé szeretne válni vele. Ez a küldetése. Ez a küldetésem. Bármi is ez, ez az az út, amit eddig kerestem.
Persze ezt még akkor szavakba önteni nem tudtam hirtelen, főleg, hogy nem voltak rá szavak. De még csak bevallani sem mertem volna magamnak nagy hirtelen. Miután két óra múlva véget ért a gyakorlás, kinyitottam a szemem, és az angyalarcú, csillogó kék szemű fiú, akivel érkeztem, rám nézett, és csak ennyit mondott: „Neked ezt kell csinálnod. Ez az utad, és az, hogy ezt tanítsd…”
Aznap két hatalmas ajándékot kaptam. Nemcsak azt, hogy feladtam a keresést az utak és a módszerek iránt, amit követnem kell, de kaptam valakit magam mellé, aki talán jobban belelátott ebben a meghatározó pillanatban a lelkembe, mint én a sajátomba. Nem véletlenül ő ma nemcsak a legjobb barátom, de a férjem, a párom, a lelki társam.
A workshop és ezután a külső megerősítés után azt éreztem, igen, ez az utam. Nem volt kérdés bennem. És kétely sem, hogy hogyan. Tudtam, hogy közel két hét múlva, amikor a képzés elkezdődik, nekem ott a helyem. Nem tudtam, hogy honnan lesz rá pénzem, időm, és energiám, de azt tudtam, hogy ilyen erősen még sosem éreztem hívást semmire sem, és ha valóban ez az utam, az élet támogatni fog benne. És így is tette.
Nekem a képzés nem a tanításra való felkészülésről szólt, hanem egy nagy erejű belső transzformációról, ami által rendbe tudtam tenni kívül-belül az életem. Az, hogy valójában tanítsam is – habár a férjem már aznap megmondta – csak idővel alakult ki bennem. A képzésnek és a gyakorlás átalakító hatásának köszönhetően néhány hónap leforgása alatt minden megváltozott körülöttem, teljesen átalakult az életem. Habár sok kihíváson, és még több elengedésen kellett átmennem, nincs egy pillanat sem, amit elcserélnék, vagy beváltanék valami másra. Miért? Azért mert most pont így teljes, és kerek az életem. De közel sem tökéletes. 🙂
Azóta is az az érzésem, hogy nem én választottam ezt az utat, ő választott engem. Ahogy nem én választottam a képzést, és a tanítást sem… ő választott engem. Hát, én ezért lettem tanítvány, ezért végeztem el a képzést, és ezért lettem tanár.
Ha téged is érdekel ez az út, szeretettel ajánlom a tanárom, Sadhana Singh képzését, mely ez év szeptember 21-én indul újra. Amennyiben érdekel a képzés, vedd fel bátran a szervezőkkel a kapcsolatot, ezen az elérhetőségen ezt megteheted: Kormos Éva – kundalinijogavilaga@gmail.com
Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire.
Foto: Charlottefoto
