Életünk folyamán rengeteg hitrendszert alakítunk ki magunkban, melyből sok mintát gyerekkorunkból hozunk. A spiritualitás útját járva, ahogy kinyílik számunkra egy új világ , ahogy eddigi tudatalatti mintáinkra egyre nagyobb rálátást kapunk, egyre inkább fel tudjuk oldani magunkban az eddig korlátozó mintáikat, hitrendszereinket, akár minden életterületünkön.

A tanítások azt tartják, hogy az első 3 évünk alatt főként az anyától, 3 és 7 éves kor között főként az apától, 11 éves korig a tágabb családtól és a környezettől tanulunk, az ő segítségükkel alakítjuk ki magunkban azokat a mélyen gyökerező alapvető mintáinkat és hitrendszereinket, amiket aztán tovább viszünk. Persze nagymértékben a „hozott anyag” is befolyásol, és a méhen belüli állapot is, de 11 éves korunkra többnyire “készek vagyunk”. Azok vagyunk, amik vagyunk. Persze folyamatosan hat ránk ezután is a környezetünk, de már nem olyan (mélyre gyökerező) módon, mint 11 éves korunkig. 11 éves korunkra már minden „fő tanító” megtette a dolgát. S egy tökéletes világban nem is lenne több tanítóra szükségünk. De nyilván azért vagyunk a földi síkon, hogy fejlődjünk, hogy állandóan változzunk, tanuljunk, s így gyakorlatilag életünk hátralevő része innentől kezdve arról szól: hogyan oldjuk le ezeket a hitrendszereket, mintákat.

Ezen minták és hitrendszerek nagyon sokfélék lehetnek, számuk szinte végtelen, néhány főbb megközelítést, ami segíthet a megértésben a teljesség igénye nélkül itt olvashatsz:

„Örökségek”

Ez általában olyan hit, hitrendszer, illetve program, ami felmenőink életében alakult ki, onnan hozzuk át saját életünkbe. Ezen programokat feljegyezzük a sejtmemóriánkban. Ide tartoznak az öröklött betegségek hitrendszere is, habár már tudjuk, hogy betegséget nem, csakis a hitrendszert örökölhetjük. Ha erőteljes félelem energiát kapcsolunk bizonyos (általában tudatalatti) hitrendszerekhez, akkor nagyobb a kockázat az “örökségre”.

„Bevésődések”

Ez is tudatalatti minta, akkor következik be, amikor az elménk elfogad egy kijelentést egy stresszel átitatott helyzetben. És amíg a tudatalattiban van, nincs fölötte hatalmunk. Az évek során megszilárdul, s mikorra körülmények úgy alakulnak, megvalósul. Általában 3 éves korig alakul ki, ekkor még nem fejlődik ki a tudatos memória, így egyszerűen csak beszippantunk kijelentéseket, amiket vagy másoktól vagy magunktól veszünk, s jó mélyen elraktározzuk őket.

„Azonosulások vagy ellenazonosulások”

Egy általunk ismert személy jellemvonását kezdjük birtokolni. Mivel nagymértékben szüleink hatottak az első években ránk, így elsősorban a velük való azonosulásainkon érdemes elgondolkodnunk. Vagy pont az ellenazonosulásainkon, főleg, ha mindent megteszünk, hogy ne váljak olyanná, mint a szüleink, és mégis egyre jobban hasonlítunk rájuk…

„Tapasztalatok” (amik olykor traumák)

Fontos tudatosítanunk, hogy a szüleink nem szándékosan alakítottak ki bennünk programokat, okoztak traumákat. Egyszerűen ők akkor azt tudták cselekedni, mert arra voltak képesek. Gyermekként többnyire az érzelmeink irányítanak, s erős érzelmek hatására kialakulhatnak programok.  Fontos tudatosítanunk, hogy sosem az esemény maga az ami számít, hanem az az energia amit hozzákapcsoltunk! Felnőttként azonban – akár magunktól, akár segítséggel – új nézőpontból tekinthetünk rá ezen tapasztalatokra, s az együttérzés erejével megérthetjük, hogy miért azt cselekedték a múltba,n amit, s mi miért így reagáltunk rá eddig.

„Önbüntetések”

Vétkesnek érezhetjük magunkat bizonyos dolgok miatt, amiket megtettünk vagy éppen, hogy nem tettünk meg. Saját magunkat tartjuk ilyenkor egy állandó körforgásban, hiszen általában pont úgy viselkedünk, hogy büntethessük önmagunkat, állandó bűntudatot érezhetünk. Ne hagyd, hogy átvegye az irányítást az önbüntetés!  A megbocsátás a kulcs – önmagunk és mások felé is.

„Konfliktusok”

Számtalan ilyen belső konfliktusunk lehet bármikor, amikor a vágyunk egy „nem lehet”-tel vagy ’nem szabad”-dal ütközik. Ha van egy vágyunk, de közben mégsem tekintjük rá érdemesnek magunkat, akkor konfliktusba kerülünk önmagunkkal. Sokszor kapcsolódik hozzá a bűntudat és az önbüntetés programja is.

„Kijelentések”

Tehetünk bizonyos testtel kapcsolatos kijelentéseket mindennapjainkban: pl. „Bepisilek a nevetéstől”, Mindjárt be****ok!” stb. Ha ezeket gyakran ismételgetjük, ne lepődjünk meg, hogy egy bizonyos idő után fizikai szinten is megnyilvánulnak pont ezek a dolgok! A szavaknak ereje van, így tudatosan bánjunk kifejezéstárunkkal, ha lehet, minden pillanatban!

„Önigazolás”

Különösen akkor gyakori, amikor gyerekkorunkban nem kaptuk meg a várva várt szeretetet, ezért folyamatosan felhívhatjuk magunkra a figyelmet, még fájdalom formájában is. Ez lehet önigazoláson, védekezésen, önbüntetésen vagy ítélkezésen alapuló program. Sokszor pl. azért betegszünk meg, hogy megkapjuk (akár a családtól akár magunktól) azt a figyelmet, amire lelkünk már régóta vágyik.

Ha egyedül nehezen birkózunk meg ezekkel, ha nehezen jönnek a felismerések, mik akadályoznak minket, akkor mentorra, terapeutára, tanítóra vagy akár mindegyikre szükségünk lesz. Az mindig jó, ha van egy spirituális tanítód a tágabb környezetedből, aki szembesít a dolgaiddal, aki olykor provokál, konfrontál bizonyos helyzetekkel, és felemel. Régen ehhez a nagyszülőkhöz, a bölcsekhez vagy a sámánokhoz fordultunk, hiszen ők könnyebben ráláttak élethelyzeteinkre.

Bárminemű segítséggel is élünk, a rendszeres jóga és meditáció által, ahogy tudatosságunk fejlődik, egyre több felismerésre tehetünk szert, és egyre nagyobb rálátást kaphatunk mélyen megbújó mintáinkra, hitrendszereinkre.