A hétvégével beköszöntött a zord, borús ősz, és az időjárás előrejelzést nézve a következő két hétben gyakran várható ez a tendencia.

Az évszakváltás mindig kihívás elé állítja idegrendszerünket, különösen, amikor nyárból őszbe, majd őszből télbe lépünk.  Ezt érezhetjük pl. azon, hogy megnő az alvásigényünk, hogy fáradékonyabbak vagyunk, hogy könnyebben kapunk meghűlést. Fontos azt is tudatosítanunk, hogy meg kell ilyenkor adnunk a szervezetünk számára az elegendő pihenést is. De van néhány (jógi) tipp, amik által tehetünk azért, hogy a szundi módot ne huszonötször lenyomva kászálódjunk ki álmos fejjel az ágyból a munkába indulás előtt 10 perccel, hogy aztán őrült módon, rohanva kezdjük a napot.

De miért jó, ha korán kelünk?

Rengeteg értékes dolog van a korán kelésben: ott van a hajnal, a kora reggel ereje, amikor még minden csöndesebb, lassabb, mélyebb, mint bármikor máskor a nap folyamán. Hallgathatod, hogy szuszog a másik melletted. Kimehetsz magadnak egy teát csinálni, leülhetsz kicsit foglalkozni a saját dolgaiddal, olvashatsz valami felemelőt, vagy jógiként ugye, meditálhatsz, jógázhatsz, végezheted a különböző légző gyakorlatokat, amik mindinkább reggel a leghatékonyabbak. Bármit csinálhatsz, ami jól esik, a nyugalomban ez lehet igazán a Te időd 🙂

Gondolj csak bele: A világ még alszik, de te már fent vagy! A világ még csak ébredezik, de te máris tettél valamit! Ez hatalmas erőt tud adni később a nap folyamán!

Sokan azt mondják, hogy éjszaka tudják ezt megtenni. És van is ebben valami. De én alapjában véve nem hiszek a bagoly-pacsirta típus besorolásokban. Miért? Mert jó tíz évig éltem bagolyként, (dolgoztam éjszaka és feküdtem hajnalban, legkorábban 2 után) mielőtt a jóga úgy megváltoztatta az életem, hogy most (szinte) akkor kelek, mint régen feküdtem. Ez alól persze kivételt képez néhány nap, vagy egy-egy rövidebb időszak, amikor egy-két órával eltolódik a hajnali kelés, de a bagoly állapotba már sosem csúszom vissza.  Miért? Mert egyrészt már fizikailag sem érzem tőle jól magam, de nagyrészt azért, mert az elmúlt 6 évben számtalanszor tapasztaltam: ha igazán korán kelek, egyszerűen fantasztikusan érzem magam a nap folyamán, telve vagyok hálával, örömmel, és az egész napom elengedésben és tudatos cselekedetekkel telik. Persze, ha e mellett még ugye kipihent is vagyok.

Abban már jobban hiszek, hogy különbözőek vagyunk az alvásigény tekintetében. Van, akinek több alvásra, van, akinek kevesebbre van szüksége, de az szinte biztos, hogy 4-5 óra általában nem sokunknak elég. A jógik azt mondják, ha igazán kiegyensúlyozottak vagyunk 5,5 óra alvás elég lehet néhány rövidebb relaxációval (11-22 perc) beiktatva a nap folyamán. A kérdés csak az, hogy olyan-e az életvitelünk, hogy ezt megtehetjük? Ha nem, akkor minimum 6-8 órát érdemes aludnunk ahhoz, hogy ténylegesen kipihentnek érezzük magunkat, és a koránkelés ne menjen az egészségünk rovására. És ne keverjük ide azt se, hogy talán a stressz miatt nem tudunk mélyen és pihentetően 6-8 órát aludni. Ha nagyon keveset alszunk, érdemes megvizsgálnunk azt is, hogy mi okozza ezt, talán az állandóan felfokozott adrenalin szintünk?!

Lássuk tehát azokat a pontokat, amik a segítségedre lehetnek a korán kelésben, akár fél órával, akár néhány órával előbb tervezed az eddigi időpontnál:

1. Korai fekvés

Sajnos ki kell ábrándítanom mindenkit, aki azt hiszi, hogy e nélkül igazán működni tudna a korán kelés. Persze itt a fő kérdés továbbra is az, hogy kinek mi a korán, és mi a későn. A jógik hajnali gyakorlásának ideje a reggel 4-5 óra, vagy akár még előbbi időpont. Így ha éjfélkor, vagy azután fekszünk, bizony illúzióba ringatjuk magunkat – bármilyen csodatevő hiper-szuper dolgot is beszedve – néhány nap után nagy eséllyel úgy elalszunk, mint a pinty. Ez persze még nagyobb stresszt szül a szervezetben: sokkal jobb, ha nagyjából azonos időpontban kelünk és fekszünk egész héten át, mint ha minden nap teljesen különbözően.

Szóval, az elsődleges legfontosabb dolog, ha korán akarsz kelni, feküdj korábban.

A kérdés persze itt joggal merül fel, hogy „Hogy?” Miután már jó néhány év(tized)e fekszel későn, itt az ideje bevezetned a korai fekvés mellé a következő pontokat:

2. Mély, pihentető alvás

Ha már alszunk, tegyünk meg mindent, hogy az igazán mély, pihentető és hatékony legyen. Lehetőleg minél sötétebb legyen a szobában, de reggel jó, ha egy kis fény beáramlik, hogy minimum a Nappal együtt keljünk. Tehát ehhez ne legyen fölösleges fényforrás a hálónkban, a villogó kütyüknek, telefonoknak sem a hálóban a helye.

A másik fontos tényező az alvás tekintetében, hogy az éjfél előtti alvás mindig jóval mélyebb és pihentetőbb, mint az éjfél utáni. Ugyanis az idegrendszer és a szervek ilyenkor tudnak megfelelően regenerálódni, erre állítódott be a biológiai szervóránk. Így jó, ha már éjfél, előtt, sőt, inkább 11 vagy 10 előtt ágyba kerülünk, hiszen így még egy-két óránk van az igazán mély alvásra, és azáltal a korán kelés is jóval könnyedebben fog menni.

3. Ne együnk lefekvés előtt közvetlen minimum 2-3 órával

Jó tudom, hogy ezt nem mindenki és nem mindig tudja betartani. De ha már eszünk, akkor inkább valami könnyűt válasszunk. Pl. jól jön ilyenkor pl. az ebédről megmaradt leves vagy egy kis párolt zöldség. Estére és vacsorára amúgy is a könnyedebb étkezés ajánlott, különösen a nőknek. Ha leterheljük az emésztőrendszerünket, akkor a szervezetünknek plusz munkát biztosítunk olyankor, amikor már pihennie kéne

4. Rendszeres mozgás és friss levegő

Remélem ez is egyértelmű mindenkinek. Muszáj rendszeres mozgást beiktatnunk a mindennapjainkba az állandóan ülő életmódunk mellett. Legyen ez akár séta, akár jóga, akár ezdőtermi edzés vagy valami csoportos. Edzenünk kell a testet ahhoz, hogy fel tudja venni a versenyt a stresszel, és megerősödjön az idegrendszerünk! Erre a rendszeres mozgás az egyik legjobb mód, amit tehetünk, végezzünk friss levegőn. Ha e kettőt kéz a kézben jár, az igazán sokat hozzá tud adni jólétünkhöz. És ne, itt se keverjük össze a szezont a fazonnal: a nagykörúton kitágult tüdővel futni a szmogban nem ez a kategória!

5. Meditáció

Mi más lehetne az ötödik pont egy jógi virtuális tollából, mint a rendszeres meditáció, ami lecsendesíti az elmét, összekapcsol a lélekkel, oldja a stresszt, segíti feldolgozni a napi történéseket. Szuper, ha már a reggelt úgy tudjuk indítani, hogy meditálunk, hacsak egy 10 perc erejére is, de egy esti lefekvés előtti meditáció vagy légző gyakorlat is igazán nagy segítségünkre lehet abban, hogy el tudjunk korán aludni.

Nekem az volt az első kérdés, amit a környezetemtől megkaptam, miután kiderült, hogy reggel rendszeresen jógázom és meditálok, hogy hogy tudok ehhez olyan korán elaludni. „Mert én hiába fekszem le, nem jön álom a szememre!” – hallottam ezt igen sokszor. Nos úgy, hogy ezt nem erőltetem. Egyszerűen a napi meditáció segített abban, hogy a bioritmusom visszaálljon egy egyensúlyi állapotba, és ne éjfélkor igényeljek olyan dolgokat, amiket nappal kéne csinálnom. Rengeteg meditáció, légző gyakorlat vagy mantra létezik, amik kimondottan az elalvásban és a jó alvásban tudnak segíteni, és bármit is választasz, biztos, hogy változást hoz az életedbe.

Pl. ha lefekvés előt, az alábbi nyugtató, lélekmelengető shabadot hallgatod, ami köztudottan az elalvás segíti:

Tetszett az írás? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre jógáról, meditációról, tudatos életmódról, iratkozz fel Mia rendszeres leveleire.